Átigazolás

A Napoli 124 millióból erősíthet, Albiol, Higuaín és Damiao érkezhet

Aurelio De Laurentiis, a Napoli elnöke elnöke elmondta, tárgyalnak a Real Madriddal Gonzalo Higuaín, illetve az Internacionallal Leandro Damiao átigazolásáról. A szintén a királyiakhoz tartozó Raúl Albiol napokon belül aláírhat a délolasz együtteshez.

London helyett Nápoly? - Fotó: AFP

Az elnök a szurkolókkal folytatott Twitter-csevegésben erősítette meg azokat pletykákat, hogy a klub tárgyal Higuaín és Damiao játékjogának megszerzéséről.

A Napoli igen aktív kapcsolatban van a Real Madriddal, mint ismert, José Callejón egy hete igazolt a királyi gárdától Rafa Benítez csapatához. A 26 éves szélsőt az eddig főként az Arsenallal összeboronált argentin csatár és a mellőzött védő követheti. "Raúl Albiolra orvosi vizsgálatok várnak. Reméljük, sikeresen teljesíti a teszteket."

A Napoli nagy terveket szövöget, De Laurentiis arról is beszélt, a klub egészen pontosan 124.5 millió euróból erősíthet a nyáron. Az összeg közel felét az Edinson Cavaniért befolyt összeg teszi ki, ehhez jön hosszá a 60 millió eurós költségvetés. A gárda tavaly a második helyen végzett a Serie A-ban, vagyis a Bajnokok Ligája főtábláján indulhat. Az Interhez távozott Walter Mazzarit Rafa Benítez váltotta a kispadon, Callajón mellett pedig  a belga szélső, Dries Mertens is érkezett a