Tenisz

Sarapova az amerikai legendát választotta

Alig egy nappal azután, hogy a 26 éves orosz szépség bejelentette, három év után elválnak útjaik Thomas Hogstedttel, azt is nyilvánosságra hozta, hogy a jövőben az amerikai legenda, Jimmy Connors irányítja a felkészülését.

Connors (j) GS-győzelmekhez segítheti az orosz teniszezőnőt

"Nagyon boldog vagyok, hogy Jimmy Connorsszal készülhetek a továbbiakban, nagyon régóta ismerem őt, a 2008-as Australian Open előtt egy kis ideig már dolgoztunk is együtt" - nyilatkozta a világranglista második helyén álló Sarapova.

A 61 éves Connors legutóbb az amerikai Andy Roddick edzőjeként dolgozott, az egykori világelsőt 2006 és 2008 között trenírozta. Connors az open-éra valaha volt egyik legnagyobb férfi játékosa, pályafutása során 8 Grand Slam-címet szerzett, összesen pedig 109 tornagyőzelmet aratott - ebben a tekintetben ő minden idők legeredményesebb teniszezője.

A 26 éves orosz játékos, valamint az őt eddig felkészítő Thomas Hogstedt közösen döntöttek úgy, hogy három év után elválnak útjaik. Sarapova 2004 és 2008 között három Grand Slam-tornán is diadalmaskodott, azóta azonban csak egyszer, a tavalyi Roland Garroson győzött.