Szuperkupa

Idény eleji forma, megérdemelt ETO-siker

A bajnok Győri ETO hódította el a magyar Szuperkupát, miután a szombati esti döntőben 3-0-ra legyőzte a kupagyőztes Debrecent. A Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő győriek Trajkovics góljának köszönhetően a 32. percben szereztek vezetést, majd közvetlenül a szünet előtt Koltai duplázta meg az előnyüket. A végeredményt Kalmár állította be a 85. percben.

A bajnok a kupagyőztessel csapott össze a magyar labdarúgószezon rajtján, a Szuperkupában, azaz az NB I trónjára 30 év után felülő Győr a Magyar Kupa-győztes - a fináléban az ETO-t legyőző - Debrecennel találkozott a Puskás Ferenc Stadionban. Mindkét gárdának ez a meccs volt a nemzetközi kupaszereplés főpróbája. A Győr jövő hét szerdán a Bajnokok Ligája-selejtezőben otthon rajtol az izraeli Maccabi Tel-Aviv ellen, míg a DVSC-TEVA csütörtökön a norvég Strömsgodset vendége lesz az Európa Liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén. Apropó, Maccabi. Paulo Sousa, az izraeliek új vezetőedzője a helyszínen, székesfehérvári utódja, José Gomes társaságában tekintette meg a találkozót.

Csapkodó volt a játék a meccs elején, mindkét csapat nehezen tartotta meg a labdát támadásban, látszott az összeszokottság hiánya - mindkét klubnál átalakult a keret a nyáron. A 11. percben Varga Roland került a védők mögé a jobb szélen, beadása szögletre pattant Korhutról. A 14. percben Kamber 25 méterről próbálkozott, Verpecz másodjára védett. A 18. percben Damahou suhintott 18-ról, Djordjevicsen pattant meg veszélyesen a végül a bal sarok mellé hulló labda.

A 26. percben Bódi 11 méterről kapásból lőtt, egy védőről fölé pattant a labda. A 26. percben kontrázhatott az ETO, de a nyáron érkezett Patrick Mevoungou rossz passza után oda lett az ígéretes lehetőség. A 29. percben Mevoungou lökete centikkel suhant el a felső léc felett. A 33. percben kihagyott a Loki védelme, amit góllal büntetett az ellenfél: Morozov rossz passza és Nagy Zoltán labdavesztése után Trajkovics elé került a labda, a szerb balról, tíz méterről helyezett a hosszú alsóba (1-0).

A 38. percben kis híján egyenlített a DVSC: Damahou 20 méterről csavart a bal felső mellé. A félidő utolsó percében növelte előnyét a Győr: Varga adott be jobbról, Andrics a túloldalról gurított be középre, Koltai hat méterről helyezett a hálóba (2-0). Nagy Zoltán és Brkovics sem állt a helyzet magaslatán az újjászervezett debreceni védelemben.

Dusan Brkovics, a Debrecen (b) és Koltai Tamás, a Győr (j) játékosa - MTI Fotó: Illyés Tibor

Kondás Elemér a második félidőre pályára küldte Szakály helyett Kulcsárt, a Loki némiképp rendezte sorait, javult a támadójátéka. Az 57. percben Selim Bouadla passza után Sidibe jobbról, hat méterről a rövid alsó mellé lőtt. Az 59. percben Nagy jobbról ívelt a túloldalra, ismét a szenegáli csatár veszélyeztetett, kilenc méterről fejelt a kapu fölé. A 73. percben Bódi ívelt a kapu előterébe szabadrúgásból, Damahou a bal alsó mellé pörgetett. Közben Pölöskei Péter is beállt a hajdúságiakhoz, de nem tudott változtatni az eredményen a Loki. A debreceniek próbálták diktálni a tempót, de a Győr futballozott hatékonyabban.

A 76. percben a győriek is veszélyeztettek, Dinjar távoli szabadrúgását Verpecz tornázta ki. A 85. percben minden lényegi kérdés eldőlt, Morozov hazaadása után Verpecz ajándéklabdát adott Kalmár Zsoltnak, aki hét méterről, kissé jobbról a hosszú alsóba lőtt (3-0).

A Győr fennállása során először hódította el a Szuperkupát, és ellenfelénél mindenképpen jobb szájízzel készülhet a jövő heti nemzetközi fellépésre. Az ETO a trófea mellett ötmillió forinttal gazdagodott. Kondás Elemérnek még van mit csiszolnia a csapaton, a legégetőbb probléma a távozó kétszeres gólkirály, Adamo Coulibaly pótlása, de a hátsó alakzatnak is elkél a finomhangolás.

Magyar Szuperkupa
Győri ETO FC - DVSC-TEVA 3-0 (2-0)
Puskás Ferenc Stadion, v.: Andó-Szabó
gólszerző: Trajkovics (32.), Koltai (45.), Kalmár (85.)
sárga lap: Martínez (73.), illetve Korhut (49.), Damahou (76.)
 
Győri ETO FC: Kamenár – Wolfe, Djordjevics, Dinjar, Lang – Kamber (Pátkai, 60.), Mevoungou – Koltai (Kalmár, 83.), Trajkovics, Varga R. (Martinez, 56.) – Andric
 
DVSC-TEVA: Verpecz – Nagy Z., Morozov, Brkovics, Korhut – Bódi Á., Zsidai (Ferenczi, 72.), Damahou, Se. Bouadla – Szakály P. (Kulcsár, a szünetben) – Sidibe (Pölöskei, 66.)

 

Az eddigi Szuperkupák:
1992: Újpest-Ferencváros 3-1
1993: Ferencváros - Kispest-Honvéd 2-1
1994: Ferencváros - Vác 2-1
1995: Ferencváros - döntő nélkül
2002: Újpest-Zalaegerszegi TE 3-1
2003: MTK Hungária FC - Ferencváros 2-0
2004: Ferencváros - döntő nélkül
2005: Debreceni VSC - Matáv-Sopron 2-4, 3-0
2006: Debreceni VSC-FC Fehérvár 1-0, 1-2
2007: Debreceni VSC-Budapest Honvéd 1-1, 3-0
2008: MTK Budapest-Debreceni VSC 0-0, 11-esekkel 3-2
2009: Debreceni VSC-TEVA - Budapest Honvéd 1-0
2010: Debreceni VSC-TEVA - Videoton FC 1-0
2011: Videoton FC-Kecskemét 1-0
2012: Videoton FC - Debreceni VSC-TEVA 1-1, 11-esekkel 5-3
2013: Győri ETO FC - DVSC-TEVA 3-0
 
Összesen:
5: Debreceni VSC
4: Ferencváros
2: Újpest, MTK, Videoton
1: Győri ETO FC