Szuperkupa

Szeretnénk visszavágni a Lokinak - Trajkovics

A Győri ETO szombat este története során először játszik a Szuperkupáért. Várhatóan a pályára lépők között lesz Nikola Trajkovics is, aki az előző idényben kulcsemberré nőtte ki magát a zöld-fehéreknél.

Trajkovics szerint alaposan felkészültek a Loki ellen

A győriek a Debrecennel találkoznak, a bajnokcsapat játékosa, Nikola Trajkovics amondó, szeretnének visszavágni a magyar kupadöntőben elszenvedett vereségért a Lokinak.

"Várom a mérkőzést, sokat dolgoztunk az elmúlt időszakban, úgy érzem, hogy felkészültünk - mondta a győriek szerb légiósa az MLSZ honlapjának. - Mindenképpen szeretnénk visszavágni a magyar kupadöntőben elszenvedett vereségért a DVSC-nek, amelyhez megfelelő csapatunk van. A fő erősségünknek azt tartom, hogy kiváló az edzőnk és a szakmai stábunk, s hogy bő, 25 fős játékoskeret áll Pintér Attila rendelkezésére. Erre szükség is lesz a következő hetekben, mert sok mérkőzésen kell helyt állnunk. Rendkívül stabil, erős csapategységgel rendelkező gárdát alkot a DVSC. Az előző időszakban a legjobb játékosa Adamo Coulibaly volt, aki távozott, ez nagy előnyt jelent a számunkra. Persze, így is több kiemelkedő képességű, válogatott játékos maradt a Debrecen keretében."

[1461295] 2013-07-13 20:30:00 Győr - Debrecenx;