NBA

Andrew Bynum is továbbállt

  • Barcsai Róbert

Andrew Bynum volt az utolsó nagyhal az NBA 2013-as szabadügynök-piacán, azonban szerdán az ő sorsa is eldőlt. A sérülékeny center a Cleveland Cavaliersben folytatja pályafutását.

Andrew Bynum a Cavaliersnél próbál szerencsét - Fotó: fm100thefan.com

Sokat erősödött a Cleveland Cavaliers ebben a holtszezonban, mivel Anthony Bennett draftolását, illetve Jarrett Jack és Earl Clark megszerzését követően szerdán eldőlt, hogy Andrew Bynum is Ohióban folytatja pályafutását.

A sérülékeny center egy plusz egy éves szerződést kötött a Cavaliersszel, az első évben 12 millió dollárból hat garantált, míg a második évben a Clevelandnek csapatopciója van, vagyis ha szeretné megtartani a játékost, 12.5 millió dollár ellenében megteheti.

A Los Angeles Lakers korábbi sztárja az előző holtszezonban egy csere keretében Philadelphiába került, ahol azonban sérülések miatt egyetlen mérkőzésen sem léphetett pályára.