Vitorlázás

60 éves, de nem a nyugdíjra, hanem a visszatérésre készül

  • MTI

Kedden ünnepli 60. születésnapját Fa Nándor háromszoros földkerülő vitorlázó.

Fa Nándor esetében a 60. születésnap nem sportpályafutása összegzését, illetve az emlékek felidézését jelenti, mivel tavaly decemberben bejelentette, hogy 15 év után visszatér az óceáni versenyzéshez, s egy négyéves terv megvalósítására készül. Ennek csúcsát a 2016-17-es Vendée Globe szóló, kikötés nélküli földkerülő viadal jelenti majd. Egy új, 60 lábas (18 méteres) hajót épít, hogy a hajóosztály világbajnoki sorozatában induljon. Novemberben állt volna rajthoz az első versenyen, de egy szabályváltozás miatt halasztásra kényszerült.

Fa Nándor 60 éves - Fotó: hunsail.hu

"Az év elején véget ért Vendée Globe után az osztály előírásait szabályozó IMOCA változtatott egy-két dolgon, levonva a tanulságokat. Az új szabályozás része, hogy mivel a mostani verseny során három tőkesúlyvesztés is történt, a jövőben csak kovácsolt rozsdamentes acélból készült tőkesúlytestet lehet használni - mondta az MTI-nek Fa Nándor. - Ezt a tőkesúlyanyagot egy cég gyártja a világon, amely Franciaországban található. Augusztus közepére tudják legyártani, szeptember közepén tudjuk formára marni, így a hajó a novemberi Transat Jacques Vabre versenyre nem készülhet el."

Fa Nándor hozzátette, ősszel tudják vízre tenni az új hajót, s tavasszal indulhat el első versenyén.

A fizikai felkészülésről elmondta, hogy lassan, de biztosan kezdi visszanyerni régi formáját: "Kenus koromban készültem utoljára edzéstervvel, de azóta is kondiban tartom magam, folyamatosan sportolok. A hajóépítés egyébként kemény fizikai feladat, rengeteg rohangálással jár, három hónap alatt öt kilót fogytam, s kiszálkásodtam. Rendszeresen futok, biciklizem, s nemsokára elkezdek újra kajakozni is."

Elárulta, a születésnapi ünnepségre szűk családi, baráti körben kerül sor: "Amúgy kutyakötelességből megtartjuk, de úgy érzem, mintha valaki más születésnapja lenne ez, én nem érzem magam 60 évesnek."

Fa Nándor húsz éve ért célba az ötödik helyen a Vendée Globe-on, társával, Gál Józseffel pedig  26 éve hajózták körbe saját építésű vitorlásukkal a Földet. Ám - amint azt elmondta - mostanában nem szokott nosztalgiázni.

"A nosztalgia addig tartott, amíg el nem döntöttem, hogy nekivágok ennek a négyéves ciklusnak. Minden Vendée Globe rajtjára ki szoktam menni és az óceán partján ülve, a hullámokat és a végtelen vizet nézve mindig elérzékenyültem" - mesélte, hozzátéve, hogy "elképesztően jól" érzi magát, mióta a visszatérés mellett döntött.

"Kicsit belesatnyultam a cégvezetői státuszba, ez nekem kevés volt, de az elmúlt másfél évtized ezzel telt. Amióta ismét itt van előttem egy ilyen magas léc, amit meg kell ugornom, hihetetlenül motivált vagyok" - mondta Fa Nándor.

Fotó forrása: www.hunsail.hu

Fa Nándor
születési hely, idő: Székesfehérvár, 1953. július 9.
civil foglalkozása: hajótervező, kikötőépítő
klubjai: Köfém SC, majd Alcoa Köfém SC
 
1970-től a székesfehérvári Köfém SC kajakozója, 1979-től vitorlázója, 1979-84-ben Finndingi, 1989-től S-jolle, 1993-től Laser hajóosztályban.
1980 és 1985 között barátjával, Gál Józseffel megépítette a 31 láb hosszú St. Jupát nevű vitorlást, amellyel 1986-87-ben körbevitorlázták a bolygót, ezzel ők lettek az első magyar földkerülők. Erről az útról 1988-ban jelent meg A Szent Jupát 700 napja című könyve.
1988-1990 között megtervezte és megépítette az első magyar óceáni versenyvitorlást, a 60 láb hosszú Alba Regiát. 1990-1991-ben részt vett vele a BOC Challenge négyszakaszos, egyszemélyes földkerülő versenyen és 11. lett.
1992-93-ban legjobb nem franciaként az ötödik helyen ért célba a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásversenyen.
1997-ben a negyedik helyet szerezte meg a Jacques Vabre Atlanti-óceánt átszelő párosversenyen a spanyol Albert Bargués oldalán.
Életre hívta a szóló Balaton-kerülő vitorlásversenyt, amelyet 2010-ben meg is nyert.
2012 decemberében bejelentette, hogy visszatér az óceáni versenyzéshez, s 2016-ban ismét rajthoz áll a Vendée Globe-on.
Elismerései, kitüntetései:
1993: a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, Székesfehérvár díszpolgára
A Megszállottak Klubja tagja, a klub 1993-as megalakulásától 11 évig elnöke