NBA

Al Jefferson döntött

  • Barcsai Róbert

Habár eddig úgy tűnt, hogy Al Jefferson kivár, és válogat a szerződésajánlatok között, csütörtökön döntött, és aláírta a Charlotte Bobcats hároméves szerződését.

Al Jefferson a Bobcatsé

Habár korábban arról számoltunk be, hogy Al Jefferson és a Charlotte Bobcats találkozója jól sikerült, de a center inkább a Dallas Mavericks ajánlatát is megvárná, nagyot fordult a világ.

Csütörtökön ugyanis Big Al elfogadta Jordanék ajánlatát, a következő három szezon során pedig 41 millió dollárt kereshet majd. A szerződés értelmében a harmadik évben a center játékos-opcióval rendelkezik majd, vagyis akár el is hagyhatja a Charlotte-ot.

Jefferson az elmúlt idényben 17.8 pontot átlagolt a Utah Jazz színeiben, vagyis kétség kívül óriási erősítést jelent majd a Bobcats számára.

Szintén a Charlotte-hoz kapcsolódó hír, hogy Jefferson érkezése egyben azt is jelenti, hogy Tyrus Thomas szerződése (16 millió dollár, két évre) amnesztizálásra kerül.