Európa Liga

Rugdosódós, fizikálisan erős ellenfélre számít a Honvéd Niksicsben

Nem sokkal délelőtt tizenegy óra után érkezett meg Podgoricába a Budapest Honvéd küldöttsége, a kispestiek csütörtök este ötven kilométerrel odébb, Niksicsben lépnek pályára a labdarúgó Európa Liga első selejtezőkörében. Marco Rossi vezetőedző a mérkőzés időpontjában vezényelt edzést csapatának, Kemenes Szabolcs pedig a piros-feketék hivatalos honlapjának nyilatkozott a montenegrói riválisról.

"Nem számítunk piperkőc futballra" - fogalmazott a honvedfc.hu-nak a kispestiek kapusa, akit a Hivatásos Labdarúgók Szervezete az év legjobbjának választott. "Biztosan vagyunk benne, hogy a balkáni, agresszív, erőteljes játék képviselői. A médián keresztül üzengettek, hogy már az első mérkőzésen eldöntik a továbbjutás sorsát, ennek megfelelően az sincs kizárva, hogy rugdosódós lesz a játék. Egyébként érthető, hogy ilyen nyilatkozatokat tesznek, mert azt mégsem mondhatják, hogy idejön a Honvéd és ki fogunk esni. Helyén kell tudni kezelni az ilyen dolgokat. Attól lesz jó a párharc, hogy ilyeneket mondtak, más esetben élvezhetetlen lenne a játék. Így legalább tudjuk, hogy már az első mérkőzésen ki akarják mutatni a foguk fehérjét, mert tovább akarnak jutni, de mi is erre készülünk."

Egy mindenkiért, mindenki egyért - Fotó: Blikk

Marco Rossi szerint nehéz dolga lesz a bajnoki bronzérmesnek, mert erős csapattal néznek majd szembe.

"A Cselik játékosai nagyon erősek fizikálisan, ráadásul rengeteget futnak, úgyhogy nekünk mindkét tekintetben fel kell velük venni a versenyt" - mondta az olasz szakember. "Fizikálisan még nem vagyunk csúcsformában, mivel a felkészülés elején járunk, de természetesen győzni akarunk! Az a legfontosabb, hogy idegenben gólt, gólokat szerezzünk, és kedvező helyzetből várhassuk a jövő heti visszavágót."

A tréner fejében nagyrészt összeállt a montenegróiak elleni csütörtöki kezdőcsapat, Rossi csupán két pozícióban nem döntött még. Kemenes kapus előtt Ikenne King, Ignjatovics, Lovric és Alcibiade, avagy Zsivanovics alkothatja a védelmet, előttük Hidi, Nagy Gergő, Vécsei, vagy Diarra, a támadósorban pedig Délczeg, Diaby és Holender futballozhat.

A csütörtökön 17:30 perckor kezdődő mérkőzésről élő, szöveges közvetítés formájában számolunk be a hatharom.com-on.

[1481981] 2013-07-04 17:30:00 Celik - Honvédx;