Brit Nagydíj

Räikkönen még Michael Schumachert is lepipálta

  • VNA

Sorozatban 25. alkalommal szerzett pontot egy Forma-1-es futamon a finn Kimi Räikkönen - ez még a legendás németnek sem sikerült.

A kaotikus körülmények között lezajlott vasárnapi Brit Nagydíj hőse a német Nico Rosberg volt ugyan, ám a végül az ötödik helyen célba érő Kimi Räikkönen is különleges dolgot ért el. A legendás nyugodtsága miatt Jégember névvel illetett finn pilóta ugyanis sorozatban 25. alkalommal tudott pontot szerezni egy Formula-1-es versenyen, amivel a Lotus-Renault csapat pilótája megdöntötte a hétszeres világbajnok Michael Schumacher vonatkozó korábbi rekordját.

A németek klasszisa még 2001-es Magyar Nagydíj és 2003-as malajziai verseny között tudott egymás után 24 alkalommal a pontszerző zónában zárni egy versenyt. Szakértők szerint azért Schumacher akkori teljesítménye mégiscsak értékesebb, hiszen annak idején még csak a futamok első hat helyezettje kapott vb-pontot (2010 óta már az első tíznek jár pont), a vb-pontversenyben jelenleg a harmadik helyen álló Räikkönen mostani rekordszériájában pedig több kilencedik és tizedik hely is "díszeleg".