WTCC

Újra a legjobb Hondás volt, a negyedik helyről indul Michelisz Portóban

megosztom

A negyedik helyen zárta a túraautó-világbajnokság Portugál Nagydíjának időmérő edzését a Zengő Motorsport magyar versenyzője, Michelisz Norbert.

Michelisz remek idővel indította a kvalifikáció első szakaszát, a 2:06,8-as körrel sokáig az első helyen áll. Így nem is volt szüksége arra, hogy nyúzza a Hondát, ennek megfelelően a boxból nézte az eseményeket. Amikor Yvan Muller átvette tőle az első helyet, futott még egy mért kört, de javítani nem tudott.

Így is magabiztosan bekerült azonban a Q2-be, aminek az elején már javított legjobbján, 2:06,033-as kört futott. Muller, Chilton és Nykjaer azonban gyorsabbak voltak nála. Ennek ellenére a Zengő Motorosport ismét az autó és Michelisz kímélésére szavazott. Csak az utolsó pillanatokban indult gyors körre a magyar versenyző, aki Muller idejével nem tudott komoly versenyben lenni, ráadásul megcsúszott és "átesett" egy lassítón, így végül nem is fejezte be a körét. Ezzel a negyedik helyen zárta az időmérőt, ebből a pozícióból indulhat vasárnap délben az első futamon.

Túraautó-világbajnokság
Portugál Nagydíj, időmérő edzés
1. Yvan Muller Chevrolet 2:05,347
2. Max Chilton Chevrolet 2:05,545
3. Michel Nykjaer Chevrolet 2:05,977
4. Michelisz Norbert Honda 2:06,033

 

megosztom