Dunaújvárosi női vízilabdatorna

Döntetlennel kezdett a Merész-csapat

  • MTI

A magyar női vízilabda-válogatott döntetlenre végzett nyitómérkőzésén a hollandok legjobbjai ellen az I. Dunaújvárosi Főiskola Kupáért kiírt tornán péntek este.

A három hét múlva rajtoló barcelonai vizes világbajnokság előtt zajló dunaújvárosi négyes torna pénteki első napján a szintén a kontinens elitjéhez tartozó holland válogatott várt Merész András csapatára.

A szövetség honlapjának, a www.waterpolo.hu-nak a beszámolója szerint az első negyedben sok hiba jellemezte a magyar válogatott játékát, így a hollandok hamar kétgólos előnyre tettek szert. 0-2 és 1-3 után 3-4-re zárkózott fel a házigazda együttes, majd a második játékrészben sikerült egyenlíteni is (4-4). A hollandok azonban megint elléptek (4-7, 5-8), s a nagyszünetig csak egy góllal tudta csökkenteni hátrányát a magyar válogatott (6-8). A folytatásban is maradt a "megszokott" különbség (7-9, 8-10, 9-11). Csaknem három perccel a lefújás előtt Antal Dóra egyenlített, sőt Bujka Barbara büntetőjével vezettek is magyarok (12-11). Amikor már csak fél perc volt hátra, a hollandok egyenlítettek (13-13), s bár az utolsó támadást a magyar válogatott vezethette, kontrát fújtak a játékvezetők, így döntetlen lett a meccs vége.

Szombaton a britek, vasárnap pedig az oroszok következnek.

Eredmény:
Magyarország - Hollandia 13-13 (3-4, 3-4, 2-2, 5-3)
A magyar góllövők: Antal 4, Szűcs 3, Kisteleki 2, Tóth, Menczinger, Miskolczi, Bujka 1-1