Konföderációs Kupa

Spanyol sikert hozott a maratoni büntetőpárbaj

Spanyolország gól nélküli 120 perc után büntetőkkel verte Olaszországot a brazíliai labdarúgó Konföderációs Kupa elődöntőjében.

Ramos

A tavalyi Európa-bajnokság döntőjében a spanyolok 4-0-ra kivégezték az olaszokat és a mostani meccset visszavágóként harangozták be. Nos, az első félidőben a taljánok könnyedén bosszút állhattak volna, ugyanis egy rakás helyzetet kialakítottak. De Rossi fejjel, Gilardino lábbal nem találta el a kaput hatalmas helyzetben, de a legnagyobb lehetőség Maggio előtt adódott, aki üresen, hét méterről Casillasba bólintotta a labdát. A másik oldalán mindössze egyszer alakult ki veszély, Fernando Torres lőtt a kapu mellé.

A szünet után már nem volt annyi helyzete az olaszoknak, míg a spanyolok főképp Iniesta révén próbálkoztak, Xavi és Fernando Torres az átlagosnál szürkébben játszott. Végül nem esett gól, következett a hosszabbítás. A ráadásban mindkét csapat eltalálta a kapufát, előbb Giaccherini, majd Xavi lökete csattant a kapufán, de nem esett gól.

A büntetőknél sokáig senki sem tudott hibázni, az olaszok hetedik próbálkozója, Bonucci végül fölé durrantott, Navas pedig a döntőbe rúgta a spanyolokat, akik a brazilokkal találkoznak.

Konföderációs Kupa
elődöntő
Spanyolország-Olaszország 0-0 büntetőkkel: 7-6
Fortaleza, Castelao Aréna. vezeti: Howard Webb (angol)
Spanyolország: Casillas – Arbeloa, Piqué, S. Ramos, Alba – Xavi, Busquets, Iniesta – Pedro (Mata, 79.), Torres (Martinez, 94.), David Silva (Jesus Navas, 53.). Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque
Olaszország: Buffon – Barzagli (Montolivo, 46.), Bonucci, Chiellini – Maggio, De Rossi, Pirlo, Giaccherini – Candreva, Marchisio (Aquilani, 80.) – Gilardino (Giovinco, 91.). Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli
[1373440] 2013-06-27 21:00:00 Spanyolország - Olaszországx;
Szerinted ki nyeri a Konföderációs Kupát?x;

A mérkőzés részletes tudósítása

Navas döntőbe rúgta Spanyolországot, 7-6.

Bonucci fölé rúgta.

Busquets pedig Buffont vágta át, 6-6.

Montolivo becsapta Casillast, 6-5.

Mata 5-5-re alakította, senki sem hibázott.

Pirlo sem hibázott, 5-4.

Sergio Ramos magasan a kapuba, 4-4.

Giovinco könnyedén a jobb alsóba, 4-3.

Piqué a jobb sarkot választotta, 3-3.

De Rossi a léc alá vágta, 3-2.

Iniesta a bal alsóba, 2-2.

Aquilani a jobb alsóba küldte, 2-1.

Xavi félmagasan a bal sarokba lőtt, 1-1.

11-esek: Candreva kezdett, a kapu közepébe "panenkázta", 1-0.

Buffon

120. perc - Vége, büntetők döntenek.

120. perc - Navas került helyzetbe, jobbról próbált veszélyt teremteni, de a beadása nem ért célt.

115. perc - Xavi tüzelt 24 méterről, Buffon a kapufára tolta.

109. perc - Mata 16 méterről lőtt, a labda a jobb kapufa mellett hagyta el a pályát.

Del Bosque

105. perc - Véget ért a hosszabbítás első félideje, 0-0-ra állnak.

104. perc - Xavi lőtt szabadrúgást 20 méterről, a labda a kapu felett hagyta el a játékteret.

torres

99. perc - Iniesta löbbölte a labdát Jordi Albához, aki balról, az ötös sarkáról fölé durrantott.

96. perc - Egy spanyol szöglet után Ramos lőhetett volna öt méterről, az utolsó pillanatban mentettek előle.

94. perc - Fernando Torres helyett Javi Martinez folytatta a spanyoloknál.

93. perc - Giaccherini balról, éles szögből tüzelt, félmagasan a rövid oldali kapufát találta el.

91. perc - Gilardino helyett Giovinco folytatta az olaszoknál.

Casillas

90. perc - Torres fejelte le a labdát Matának, aki kilenc méterről lőtt, Buffon védett. Gól nélküli döntetlen, következik a hosszabbítás.

86. perc - Navas gyenge lövését védte Buffon.

85. perc - Navas jobbról passzolt középre, Piqué egy védő szorításában fölé durrantott.

Spanyol

80. perc - Marchisiót Aquilani váltotta az olaszoknál.

79. perc - Pedro helyett Mata folytatta a spanyoloknál.

73. perc - Pedro lódult a kapu felé balról, Buffon elé futott, ezzel megzavarta a spanyolt, aki mellé lőtt.

72. perc - Pirlo ívelt jobbról szabadrúgásból a kapu elé, Piqué fejjel szögletre mentett. A sarokrúgás után Chiellini fejelt fölé.

68. perc - Marchisio került helyzetbe, hét méterről lőtt, Piqué blokkolta.

66. perc - Iniesta ezúttal balról próbálkozott, több spanyol várta a labdát, de Buffon könnyedén megszerezte a beadást.

63. perc - Iniesta jó cselek után gyatra lövést eresztett meg 16 méterről, a labda a kapu mellé szállt.

Piqué és Ramos között Chiellini próbálkozott - fotó: AFP

58. perc - Navas jobbról, 16 méterről laposan lőtt, Buffon védett.

55. perc - Maggio ívelt jobbról, Casillas gond nélkül megszerezte a labdát.

53. perc - David Silva helyett Jesus Navas folytatta.

50. perc - Jordi Alba adott be balról, Buffon lehúzta a labdát.

49. perc - Torres átadásával Iniesta került helyzetbe, balról a rövid sarok mellé trafált.

46. perc - Az olaszok cseréltek a szünetben, Barzagli helyett Montolivo folytatja.

45. perc - Félidő.

43. perc - De Rossi életerős löketét Casillas öklözte ki.

Iniesta

37. perc - Torres forgatta be a védőket a 16-os bal oldalán, majd a hosszú sarok mellé trafált.

36. perc - A meccs helyzete, Giaccherini balról emelte be a labdát, a védők rosszul helyezkedtek, Maggio hét méterről üresen fejelhetett, Casillas bravúrral védett.

33. perc - Pirlo lőtt szabadrúgást jobbról a kapu elé, ezúttal mentettek a védők.

26. perc - David Silva kapott labdát a 16-os közepén, de rosszul vette át, Buffon mentett.

Olasz

19. perc - Újabb olasz helyzet, Maggio jobbról fejelt középre, Marchisio pedig 11 méterről a kapu mellé bólintott.

19. perc - Pirlo ívelt be jobbról szabadrúgást, De Rossi hét méterről a jobb sarok mellé csúsztatott.

17. perc - Candreva hosszú ívelést Maggio 17 méterről fejelte kapura, Casillas messzire kifutott és blokkolta.

15. perc - Egy jobbról belőtt labdát Gilardino terelt azonnal a kapura, a hosszú sarok mellett hagyta el a játékteret.

12. perc - A spanyolok járatják a labdát, egyelőre helyzet nélkül.

Shakira

8. perc - Pirlo lőtt be jobbról szögletet, Maggio hét méterről fölé fejelt.

3. perc - A másik oldalon Giaccherini próbálkozott, 15 méterről gyatra lövést küldött a kapu mellé.

2. perc - Ismét Pedro, ezúttal kapura lőtt, jobbról, 16 méterről a hosszú sarok mellé.

1. perc - 27 másodperc után Pedro maradt tisztán a 16-os jobb oldalán, centerezése a túl oldalon csorgott ki.

1. perc - A spanyolok kezdtek.

Köszöntjük olvasóinkat! A brazilok már bejutottak a fináléba, a másik elődöntőben Spanyolország és Olaszország találkozik. A francia pornószínésznő, Virginie Caprice ismét tippelt, ezúttal 4-1-es hispán diadalt vár - szerdán kis híján eltalálta az eredményt, 2-0-s brazil sikert jósolt.

Virginie