Konföderációs Kupa

Neymar vagy Suárez?

A Konföderációs Kupa elődöntőjében a házigazda brazil válogatott a Copa America-győztes, világbajnoki elődöntős Uruguay csapatával találkozik. A dél-amerikai rangadón a Neymar vezette selecaónak áll a zászló, de a két ősi rivális mérkőzésén egyik fél sem mehet biztosra.

A házigazda brazilok veretlenül masíroztak be a Konföderációs Kupa elődöntőjébe, hiszen a csoportmérkőzések során valamennyi találkozóját magabiztosan megnyerték. Luis Felipe Scolari együttese kilenc gólt szerzett a három összecsapáson, miközben csak két alkalommal kapitulált, így teljesen megérdemeltnek mondható a csoportgyőzelmük.

Tudtad?
- Brazília 9 mérkőzés óta veretlen, négy meccses győzelmi szériát fut
- Scolari első meccsét a válogatott élén éppen Uruguay ellen vívta 2001-ben
- Hétből csak egy meccset nyert meg Uruguay dél-amerikai ellenfelek ellen
- 63 év telt el a legendás 'Maracanazo' óta, amikor Uruguay 2-1-re legyőzte Brazíliát a 50'-es vb-döntőben

Az Uruguay elleni találkozóra is nagy ambícióval készülnek a brazilok, akik gyakorlatilag a lehető legerősebb összeállításban léphetnek szerda este pályára. A Chelsea védője, David Luiz kiheverte lábsérülését, így Thiago Silvával együtt ott lehet az uruk elleni rangadón, mint ahogy visszatérhet a kezdőbe az olaszok elleni meccset bokasérülés miatt kihagyó Paulinho is.  Az egyetlen játékos akinek szereplése körül kérdőjelek adódnak Bernard, de az ő kiválása nem jelenthet akkora érvágást a csapatnak. Az előzetes várakozások szerint Hulk ezúttal is a mérkőzés elejétől kezdve a pályán lehet - Lucas Moura kárára- annak ellenére, hogy a csoportfázis során nem sok mindent mutatott és játékát Brazíliában igen sok kritika érte. Hiába rúgott három meccsen kilenc gólt, a brazil csapatot a szurkolók még mindig nem érzik elég erősnek a komolyabb sikerek elérésére, de Scolari szerint fiainak fokozatosan lépnek előre. "Mérkőzésről mérkőzésre javulunk, a csapat készen áll, a játékosok pedig tudják, hogy csak rajtuk múlnak a sikerek" - védte meg övéit a 64 éves szakember, akinek irányításával 2002-ben világbajnoki címet szerzett Brazília. "Évek óta ismerem Tabarezt, ismerem hogyan dolgozik, 90 százalékban tudhatjuk milyen felállásban küldi pályára csapatát. Cavani topcsatár Olaszországban, Forlán a Copa América legjobbja volt, Suárez pedig a legjobb játékos volt Angliában" - tért ki a szerdai elődöntőre Scolari.

Lehetséges kezdőcsapatok

A B-csoportban Spanyolország mögött a második helyen végző celeste utoljára 12 évvel ezelőtt tudta legyőzni Brazíliát, de ennek ellenére nem feltartott kézzel fut majd ki a pályára. Az uruguayiak csapatkapitánya, Diego Lugano Tahiti ellen két sárga lapja miatt eltiltott volt, szerdán azonban újra ott lehet társai között, ugyanakkor Andres Scotti biztosan nem, mivel őt legutóbb piros lappal jutalmazta a játékvezető. Ahogy azt Scolari is megjegyezte, Óscár Tabareztől erre a mérkőzésre nem sok újra számíthatunk, az uruk szövetségi kapitánya gyakorlatilag évek óta ugyanazokra az emberekre számít. A brazilok ellen szinte biztosan pályán lesz a nagy hármas, Cavani, Suárez és Forlán, viszont kimaradhat a Tahitit ellen négy gólt vágó Abel Hernandez. A középpályán González, Gargano és Pérez, míg a védelemben Maxi Pereira, Lugano, Godín és Cáceres játszhat. Ez a hátsó négyes bizony nem a finomkodásával érte el sikereit, valamennyien kőkemény bekk hírében állnak, így a brazil támadóknak bizony kapkodni kell majd a lábukat, ha nem akarnak bajba kerülni. Lugano szerint azonban inkább nekik lesz mitől tartaniuk. "Neymar egy könnyűsúlyú játékos, aki hamar a földre esik és ezzel gyakran rászedi a bírókat" - mondta a 32 éves belső védő. "Képes eljátszani, hogy szabálytalankodtak vele, ezért résen kell lennünk. Hogy chilei játékvezetőt neveztek ki a mérkőzésre egybeesik ezzel, hatalmas nyomás nehezedik majd rá, de remélem, hogy nem követ majd el mérkőzést befolyásoló bakikat."

Lugano a színészi képességek mellett a futballtudását is dicsérte a leendő ellenfeleknek. "Brazília elhagyta a korábban jellemző szép stílust. Most egy kemény és taktikus csapat benyomását kelti. Azonban a történelmük is mutatja, jól harcolunk a nagy meccseken. Szeretnénk, ha Uruguay visszakerülni arra a szintre, ahol lennie kéne. Arról álmodozunk, hogy legyőzzük Brazíliát. Remekül fejlődik Scolari csapata, de ez a futball, ahol megvalósíthatjuk az álmokat. Büszkék vagyunk rá, hogy pályára léphetünk a brazilok ellen és külön motivációt ad, hogy a döntőben Olaszországgal vagy Spanyolországgal meccselhetünk" - tette hozzá a csapatkapitány.

Noha Diego Lugano egy jó profihoz mérten bizakodva várja a szerdai esti rangadót, a fogadóirodák előrejelzései szerint a selecao a találkozó toronymagas esélyese, hiszen 1.40-es oddsnál magasabb értéken sehol nem játszható meg Neymarék sikere.

A magyar idő szerint este 21 órakor kezdődő mérkőzésről a hatharom.com élő szöveges tudósítással jelentkezik!

A két csapat egymás ellen
2009.06.06. 21:00 Uruguay 0 - 4 Brazília
2007.11.22. 00:45 Brazília 2 - 1 Uruguay
2007.07.11. 02:50 Uruguay 2 - 2 Brazília
2005.03.31. 02:50 Uruguay 1 - 1 Brazília
2004.07.22. 02:45 Brazília 1 - 1 Uruguay
2003.11.20. 00:50 Brazília 3 - 3 Uruguay
A két csapat Konföderációs Kupa-meccsei
2013.06.22. 21:00 Olaszország 2 - 4 Brazília
2013.06.19. 21:00 Brazília 2 - 0 Mexikó
2013.06.15. 21:00 Brazília 3 - 0 Japán
       
2013.06.23. 21:00 Uruguay 8 - 0 Tahiti
2013.06.21. 00:00 Nigéria 1 - 2 Uruguay
2013.06.17. 00:00 Spanyolország 2 - 1 Uruguay
[1373439] 2013-06-26 21:00:00 Brazília - Uruguayx;