Kajak-kenu

A kajak-kenus utánpótlás Poznanban száll vízre

Csütörtöktől vasárnapig jól ismert „terepen”, Poznanban rendezik meg az ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságot. Az eseményen 61 magyar versenyző rajtol.

Poznań, 13 fok, eső és méteres hullámok. Vagyis kellemesnek egyáltalán nem mondható fogadtatás az idei ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságon, amelyen ezúttal is hatalmas csapattal vesz részt a magyar válogatott. A cél ugyanis továbbra sem változott: a szövetség minél több fiatalnak szeretne versenyzési lehetőséget biztosítani a nemzetközi színtéren, így megosztja az indulásokat, van aki az Eb-n, van aki az idei világbajnokságon jut majd szóhoz - olvasható az MKSZ hírlevelében.

„A válogatót eleve úgy írtuk ki, hogy az ifjúsági versenyzőknél egy ember csak egy olimpiai számot vállalhat, míg az U23-as korosztályban most huszonegy év alatti versenyzők állnak rajthoz, így lesznek olyan számok, amelyekben B egységeink jutnak szerephez” - mondta Hüttner Csaba ifjúsági kapitány.

Ettől függetlenül több olyan versenyző nevével is találkozhatunk majd, akik már a felnőtt mezőnyben is letették névjegyüket. A férfiaknál Ceiner Benjámin, Hérics Dávid, míg a hölgyeknél Horváth Alexandra, Hagymási Réka és Farkasdi Ramóna is ott lesz majd a rajtnál.

És hogy milyen eredményt várhatunk ettől a fiatal csapattól? „Nyilván az időjárás nagyban befolyásolja majd a szerepléseket – mondta a kapitány. - Ha marad ez a rendkívüli időjárás, akkor szinte biztos, hogy irreális eredmények születnek, ha reális pályák lesznek, akkor sok-sok érmet, aranyat termelhetnek a mieink.”