La Liga

Valverde Valencia után újra Bilbaóban próbálkozhat - hivatalos

Az Athletic Bilbao bejelentette, hogy Ernesto Valverde lesz a csapat vezetőedzője a 2013-14-es szezonban.

Valverdét pénteken ebédidőben mutatják be a nyilvánosságnak.

A szakember játékosként hat évet töltött a baszk együttesben, majd a 2001-2002-es idényben segédedzőként, 2003 és 2005 között pedig vezetőedzőként dolgozott Bilbaóban. Azóta UEFA-kupa döntőbe vezette az Espanyolt, kétszer dolgozott a görög Olimpiakosz Pireusznál, valamint megfordult a Villarrealnál is.

A nemrég véget ért szezonban a Valencia edzője volt, de amikor az utolsó fordulóban vereséget szenvedtek a Sevillától, és ezzel lemaradtak a BL-t érő negyedik helyről, azonnal bejelentette a lemondását.