Konföderációs Kupa

A spanyolok megtisztelték a tahitiakat azzal, hogy rendesen megverték őket

Ahogy azt várni lehetett a spanyol válogatottól, óriási különbséggel verte Tahiti együttesét a Konföderációs Kupa B csoportjának második fordulójában.

A füttyszó azonnal felharsant, amikor a kezdés után rögtön Reináig került hátra a labda, azaz a semleges szurkolók a Nigéria-Tahiti mérkőzéshez hasonlóan újra egyértelművé tették, hogy kivel vannak. A támogatás azonban kevés volt Óceánia bajnokának, amely már az ötödik perc elején hátrányba került. Torres ugyanis betört a bal oldalon, és a rosszul helyezkedő kapus mellett a rövid alsóba lőtt. (1-0)

A következő veszélyes helyzet is a Chelsea csatáráé volt, de ekkor kissé a jobb oldalról a léc fölé vágta a labdát. Néhány perccel később pedig túl agilis volt, és a játékszerért egy lapos beadásnál kivetődő Roche kezére lépett. A hálóőr szerencsére tudta folytatni, Torresszel pedig megbeszélték a dolgot.

David villa gólöröme a Spanyolország-Tahiti Konföderációs Kupa-mérkőzésen 2013-ban.

A 31. percben David Villa a tizenhatoson kívül kereste a lövőhelyzetet, végül Silvát ugratta ki egy álompasszal, ő pedig elpörgette a labdát Roche mellett. (2-0) Kisvártatva Torres a maga második gólját lőtte: egy hosszú szöktetéssel lépett ki, elhúzta a játékszert a tizenhatoson kívül rárontó kapus előtt, majd az üres hálóba lőtt. (3-0) A következő az agilisnek, de kicsit görcsösnek is tűnő Villa volt, aki előbb kicsit sűrű helyzetből lőtt az oldalhálóba, majd David Silvától kapta vissza a gólpasszt, és középről talált be. (4-0) Az első félidőt egy pontatlan Mata-ollózás zárta le, az irányító egy háta mögé érkező beadást próbált kapura terelni, kudarca után fújolás volt a "jutalma".

A szünet után Villa is belőtte a saját második találatát, Monreal bal oldali lapos beadásánál a három érkező közül ő ért oda a labdához. (5-0) A két duplázó közül Fernando Torres jutott el hamarabb a mesterhármasig, a csereként beállt Navas passzából talált be. (6-0) Azért nem maradt le Villa sem mögötte. Ő egy hosszú indítást követett le, ami könnyedén a kapusé lehetett volna, de ő épp csak annyira ért a labdához, hogy azzal levette a csatárnak, aki pedig bepasszolta. (7-0)

Matát is hagyták szóhoz jutni a többiek, ő a passzába belepiszkáló Vallartól kapta vissza a játékszert, amit aztán távolról, laposan lőtt be. (8-0) A kilencedikre kicsit várni kellett. Egy kezezés miatt a 78. percben tizenegyeshez jutottak a spanyolok, amit Torres elhibázott, a felső lécre lőtt. Mindössze egy perccel később azonban szépen oldott meg egy ziccert, újra elhúzta a labdát Roche mellett, és csak belőtte a negyedik gólját. (9-0)

A hajrában sem állt le a vb- és Eb-címvédő, és bár Tahitinek a közönség nagy örömére volt egy-két szép megmozdulása elöl és hátul is, jött az újabb gól. Navas jobb oldali beadásánál Torres majdnem elvette David Silvától a labdát, de a középpályás végül kapura tudott fordulni, és bevarrta a jobb alsóba a tizediket a tizenegyespont környékéről. (10-0)

Arra már nem volt idő, hogy a spanyolok elérjék történetük legnagyobb különbségű győzelmét (13-0 a rekordjuk 1933-ból), de több mint meggyőző sikert arattak. Tahiti amatőr játékosai pedig mosolyogva vették tudomásul az eredményt.

Konföderációs Kupa
B csoport, 2. forduló
Spanyolország-Tahiti 10-0 (4-0)
gólszerzők: Torres (5., 33., 57., 79.), Villa (39., 49., 64.), Silva (31., 89.), Mata (66.)
 
később:
Nigeria-Uruguay 0:00
[1373456] 2013-06-20 21:00:00 Spanyolország - Tahitix;