Vívó Eb

Szász Emese bronzérmes

  • MTI

Bronzérmet nyert a párbajtőröző Szász Emese szerdán a zágrábi vívó Európa-bajnokságon.

A 2010-ben világbajnoki ezüstérmes, 2006-ban vb-harmadik magyar versenyző - aki a csoportmérkőzéseket hibátlan mérleggel zárta - a francia Auriane Mallo, Révész Julianna és az észt Irina Embrich legyőzésével jutott el a főtáblán az elődöntőig, ahol Francesca Quondamcarlo várt rá. Szász az első három percben gyorsan 3-0-s hátrányba került, de a pihenőig két tust ő is adott, így 2-3-nál mehetett pihenni. A második szakaszban egyenlített, majd 3-3 után egyik fél sem aktivizálta magát, ezért az asszóvezető megállította őket, és újabb pihenő nélkül következett a harmadik három perc. A vezetőbíró döntése megzavarta Szászt, aki megint hátrányból volt kénytelen vívni, majd egyre jobban siettette az akciókat, ami az olasznak kedvezett. Így fokozatosan nőtt a különbség, és a vége 8-15 lett. Révész Julianna 13., Antal Edina 35., Budai Dorina pedig 41. lett.

Vívó Eb
az elődöntőben:
Ana Branza (román)-Renata Knapik (lengyel) 15-9
Francesca Quondamcarlo (olasz)-Szász Emese 15-8
a 64 között:
Révész Julianna-Beate Christmann (német) 15-14
Emma Samuelsson (svéd)-Budai Dorina 13-12
Lawrence (brit)-Antal Edina 13-12
a 32 között:
Szász-Auriane Mallo (francia) 15-9
Révész-Julia Beljajeva (észt) 15-8
a 16 között:
Szász-Révész 15-10
a negyeddöntőben:
Szász-Irina Embrich (észt) 15-10