WTCC

Kis szerencsével dobogón végezhetek - Michelisz

Michelisz Norbert egyre jobban „összeismerkedik” idei autójával, és ennek bizonyítékaként a túraautó világbajnokság (WTCC) legutóbbi, moszkvai versenyén is dobogóra állhatott.

Michelisz

A magyar versenyzőnek sorrendben ez volt a negyedik olyan versenye, amikor az első háromban végzett. Erre rajta kívül csak a vb-pontversenyben vezető Yvan Muller volt képes. Michelisz teljesítményének értékét növeli, hogy az idei szezon előtt nem sok ideje volt a Honda Civic megismerésére, és tesztelni sem tudott - írta a molcsapat.hu.

Sajnos a Portugál Nagydíjig hátralévő hetekben sem lesz időm tesztelni. Mire Moszkvából hazaér az autó, az legalább hat nap, két nap amíg „rendbe rakják”, mert sajnos az oroszországi verseny sem volt zökkenőmentes. Idén is bíztam a több tesztben, de nem volt plusz autó” – mondta Michelisz, aki tisztában van vele, mire ismét helyrepofozzák az autóját, addigra pedig újra kamionra teszik és viszik Portugáliába. Úgy érzi, az év eleji sorozatos hibák az autóval, doppingolták a csapatot, és a folytatásban mindenki még jobban odatette magát, ennek is köszönhető az elmúlt hetek remeklése. - Vannak olyan pályák, mint például a Hungaroring, vagy Szlovákia, ahol az autó nagyon jól működik. Ugyanakkor a nagy egyenesekkel bíró pályákon az autó nem elég gyors. Ennek ellenére jelenleg a hatodik helyen állok a pontversenyben, és ha továbbra is jól alakulnak a dolgok, kis szerencsével akár az év végén is dobogón végezhetek”.