Sportfogadás

A Real Madrid letaszíthatja trónjáról a Barcelonát

  • Nacsa Tamás
megosztom

Mindent eldöntő mérkőzés következik a spanyol férfi kosárlabda-bajnokságban, amely összecsapáson a Real Madrid látja vendégül az ősi rivális Barcelona gárdáját. A felek 2-2-re állnak a bajnoki döntőben, így aki szerdán késő este nyerni tud, az lesz a bajnok. A fővárosiaknak a teljes keretük rendelkezésre áll, míg a katalánoknál két magas ember, Pete Mickale és Nathan Jawai régebben kidőlt, míg a csapat legjobbja, Juan Carlos Navarro megsérült, játéka erősen kérdéses. Ezek után pedig egyértelműen a Real Madridnak áll a zászló.

Real Madrid – Barcelona
Hathárom-tipp: Real Madrid -4,5
Iroda: Bet365 @ 1.66
Tipperősség: 6/10
Eddig éri meg: 1.60

Mint már említettük, a nagydöntőben négyszer találkoztak a felek, kétszer Madridban és kétszer Barcelonában. Mind a négy találkozót hatalmas hullámvölgyek jellemezték, hiszen az első mérkőzésen a fővárosiak -12-ről fordítottak, és nyertek végül 4 ponttal, míg a második összecsapáson a Barca jött vissza -14-ről, és nyert egyetlen pontocskával. A felek harmadik randevúja volt eddig a legsimább, amikor is a Királyi Gárda 12 ponttal diadalmaskodott, de itt is voltak holtpontok. Az utolsó meccsük a harmadik tükörképe volt, hiszen a katalánok nyertek simán kilenc ponttal, azonban itt is nagy volt az összevisszaság.

Real Madrid – Barcelona idei mérkőzései egymás ellen
Időpont Párosítás Helyszín Eredmény Esemény
2013.06.16. Barcelona – Real Madrid Barcelona 73-62 Spanyol bajnokság döntő negyedik mérkőzés
2013.06.14. Barcelona – Real Madrid Barcelona 72-84 Spanyol bajnokság döntő harmadik mérkőzés
2013.06.11. Real Madrid – Barcelona Madrid 71-72 Spanyol bajnokság döntő második mérkőzés
2013.06.09. Real Madrid – Barcelona Madrid 76-62 Spanyol bajnokság döntő első mérkőzés
2013.05.10. Barcelona – Real Madrid London 67-74 Euroliga elődöntő
2013.04.28. Real Madrid – Barcelona Madrid 78-65 Spanyol bajnokság alapszakasz
2013.02.07. Real Madrid – Barcelona Vitoria-Gastiez 108-111 Spanyol kupa negyeddöntő
2012.12.30. Barcelona – Real Madrid Barcelona 96-89 Spanyol bajnokság alapszakasz
2012.09.23. Barcelona – Real Madrid Zaragoza 84-95 Spanyol Szuperkupa döntő

Idén kilencszer találkoztak eddig a felek, amely találkozók közül ötször a fővárosiak, míg négyszer a katalánok diadalmaskodtak. Az előző években mindig a Barca volt a jobb, így meglepő lehet, hogy idén a Real áll jobban, és kényelmesebb helyzetből várja a tizedik szezonbeli mérkőzésüket, ami ugye a bajnoki címről dönt. A madridiaknál egy pokolian erős csapatot raktak össze a 2012-2013-as szezonra, erősebbek és jobbak is mint a katalánok.

Egész évben sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújt a Királyi Gárda, mint a Barcelona, ráadásul a fővárosiak nem egy embertől függnek, mint a katalánok. Több olyan játékosa is van a hazaiaknak, akik képesek váratlant nyújtani, ilyenek például a korábbi NBA-játékosok, Rudy Fernandez és Sergio Rodríguez vagy Sergio Llull. Rajtuk kívül a magas emberek jelenthetik a tizedik idei El Clásicón a különbséget, hiszen Felipe Reyes, Nikola Mirotics és Mirza Begic is képes extraklasszis teljesítményt nyújtani, míg a másik oldalon valószínűleg Ante Tomicnak egyedül kell végig robotolnia a mérkőzést, hiszen Xavi Rabaseda és Erazem Lorbek elég hullámzó teljesítményt nyújt, míg Loukas Mavrokefalidisz nem nagyon játszik.

Gyakorlatilag a Barcelona fél kezdőcsapata kidőlt a szerdai mérkőzésre, hiszen Pete Mickael és helyettese, Nathan Jawai már korábban partvonalon túlra kényszerült, míg Navarro most sérült meg. Az előzetes hírek szerint a Barca sztárja és húzóembere, ha tudja is vállalni a játékot, nem sok időt tölt a parketten, ami azt jelenti, hogy jó pár pont és gólpassz nem kerül kiosztásra. Ez egyértelműen csökkenti a katalánok esélyeit, arról nem is beszélve, hogy ezáltal még szűkebb lesz a vendégek kispadja.

Az előzményeket tekintve a találkozó kísértetiesen emlékeztet minket az Euroliga elődöntőjére, ahol a Barcelona csapatának szintén sok volt a sérült játékosa. Emiatt több kosarasa kénytelen volt bőven 30 perc feletti időt a pályán tölteni, míg a Realnál szépen eloszlottak ezek az arányok, így az összecsapás végén végül magabiztosan, hét ponttal győztek a lila-fehérek. Vélhetően szerdán is valami hasonlóra lehet számítani, csak azzal a különbséggel, hogy ezúttal nem semleges pályán, hanem Madridban játsszák a mérkőzést, ami tovább növeli a fővárosiak esélyeit…

Mindent egybevéve, a Real Madrid idén erősebb és egységesebb csapat, mint a katalán, így számunkra nem lenne meglepő, ha a hazaiak legalább öt ponttal legyőznék a sérültekkel tizedelt gránátvörös-kékeket, és ezzel 2007 után újra bajnoki címet ünnepelhetnének a fővárosban.

megosztom