Átigazolás

Leandro Martínez már Győrben edzett

A Kisalföld információi szerint megszületett a megállapodás Leandro Martínez és a Győri ETO között.

A regionális lap azt írja, az argentin-olasz szélső hétfőn délután már az ETO Parkban edzett, miután felbontotta szerződését a Budapest Honvéddal. A kispesti klub egyelőre nem jelentette be Martínez távozását, aki a télen érkezett az NB I-be és remek teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet a tavaszi szezonban.

„Mivel sokan még szabadságon vannak, azokkal a játékosokkal is nehéz dűlőre jutni, akiknek az ügynökével már megegyeztünk. Bízom benne, hogy a hét második felében már lesznek új arcok is a keretben. A távozókkal kapcsolatban: Marian Had mindenképp máshová igazol, s a közvetlen keretből rajta kívül is lesz még egy-két távozó, de az ő nevüket csak akkor szeretnénk a nyilvánossággal megosztani, ha látjuk, kik érkezhetnek a helyükre. Lesznek fiatalok, akiket kölcsönadunk, elsősorban az NB I-be. Lang Ádámra, Kiss Mátéra gondolok, Windecker József sorsa még kérdéses. A bajnokságban cél, hogy folyamatosan harcban legyünk az elsőségért, a versenyfutás végén egy Európa Ligát jelentő helyezéssel már elégedett lennék" – mondta Klement Tibor ügyvezető.