NHL

Philadelphiában már nem számolnak a meg nem értett orosz kapussal?

  • MD

A Philadelphia Flyers előtt mozgalmas hónapvég áll, mivel Danny Briere mellett úgy tűnik, hogy Ilja Brizgalovot is kivásárolja a csapat.

Már az alapszakasz végeztével felerősödtek azok a híresztelések, miszerint a Flyers a csökkenő fizetési sapka és hozzáállásbeli problémák miatt megválik Ilja Brizgalovtól. Ezt Ed Snider, a klub elnöke, valamint Paul Holmgren, a klub általános igazgatója is megcáfolta az elmúlt két hónapban, azonban most mégis úgy tűnik, hogy Brizgalov jövőre már nem a narancsmezeseknél fog játszani.

Brizgalov még 2011 nyarán állapodott meg a Flyersszel egy kilencéves, 51 millió dolláros szerződésről. Bár a debütálása jól sikerült, azt követően nem tudta lemásolni Phoenixben mutatott teljesítményét, és erősen kritikus, élces nyilatkozataival sokszor a vezetőséget, a szurkolókat és a csapattársakat is megsértette.

A Flyers az idei cserestop napján megszerezte Steve Masont a Columbusból, aki a szezon hátralévő részében kiszorította Brizgalovot a kezdőből. Bár Holmgren kifejtette az alapszakasz végén, hogy továbbra is elsőszámú kapusként tekintenek Brizgalovra, egy óvatlan interjúval az orosz kapusnak sikerült magára haragítania az utolsó pártolóit is. Brizgalov a hoki világbajnokság közben adott interjút, amiben bírálta Philadelphia városát és a szurkolókat, ezzel megkérdőjelezve maradási szándékát a Flyersnél.

Ilja Brizgalov kritikus interjúival elüldözteti magát Philadelphiából

Az új kollektív szerződés értelmében jövő nyárig két játékost is kivásárolhat úgy egy csapat, hogy az a játékos a jövőben ne számítson bele a fizetési sapkába (viszont fizetni ugyanúgy kell utána). Ezzel az engedményes kivásárlással a hátralévő pénzösszeg kétharmadát kell kifizetni a játékosnak, dupla annyi idő alatt, mint amennyi év még hátra van a szerződéséből. Ez Brizgalovnál 22.7 millió dollárt jelentene 14 éven keresztül.

Közeli források szerint a Flyers addig semmit sem fog tenni Brizgalov ügyében, amíg biztossá nem válik, hogy tudnak a helyére hozni egy minőségi kapust. A Los Angeles Kingsnél Jonathan Bernier lehet az egyik célpont, akit Dean Lombardi általános igazgató már egy éve folyamatosan árul. A másik lehetőség a Minnesotában védő Nicklas Backström lehetne.

A kivásárlási időszak a nagydöntő vége után 48 órával kezdődik, és a június 30-i draft napjáig tart majd.

A jövő évi fizetési sapka 64.3 millió dollárra csökken, azonban a Flyersnek még azon túl is kell terveznie, hiszen Claude Giroux valószínűleg 8 millió dollár környékén fog hosszabbítani jövőre. Danny Briere 6.5 millió dollárral számít bele a Flyers fizetési sapkájába, míg Brizgalov 5.66-tal, azaz kettőjük kivásárlásával több mint 12 millió dollárt tudna spórolni a csapat.