NHL

Megtalálta új vezetőedzőjét a Rangers

  • MD

A New York Rangers szombaton nevezi ki új vezetőedzőjét, aki minden bizonnyal Alain Vigneault lesz.

A New York Rangers helyi idő szerint szombat reggel nevezi ki új vezetőedzőjét, aki források szerint a Vancouver korábbi mestere, Alain Vigneault lesz. Az észak-amerikai újságírók már pénteken megírták, hogy az 52 éves szakember visszautasította a Dallas Stars ajánlatát, akik szintén erős érdeklődést mutattak iránta.

Alain Vigneault kikosarazta a Dallas Starst, és a Rangershöz szegődött

Vigneault és a Rangers vezetősége kedden találkoztak Kaliforniában. A Rangers pénteken még meghallgatta a klub korábbi legendás csapatkapitányát, Mark Messier-t is, aki valószínűleg szintén csatlakozik majd az edzői stábhoz, Vigneault asszisztenseként. Ez azonban még nincs kőbe vésve, hiszen Vigneault saját maga fog felelni az edzői stáb kialakításáért.

Vigneault-t a múlt hónapban menesztették Vancouverből, miután sorozatban másodszor kizúgott a kanadai együttessel a playoff első körében. Azt megelőzően 2011-ben nagydöntőt játszott a csapattal, azonban hazai pályán elbukták a hetedik mérkőzést a Bostonnal szemben. Vancouveri regnálása alatt 2007-ben megnyerte az év edzője címet, és két Elnöki Trófea (alapszakasz-győztes) mellett hat csoportbajnoki címet is bezsebelt vele a kanadai együttes.