NHL

Éjfél előtt ütött az óra a Bostonnak

  • MD

Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) nagydöntőjének első mérkőzésén háromszoros hosszabbítás után 4-3-ra nyert a hazai pályán játszó Chicago Blackhawks, ezzel pedig 1-0-s előnyre tett szert a párharcban. A Chicago kétszer is kétgólos hátrányban volt a meccsen.

Chicago Blackhawks - Boston Bruins 4-3 3x h.u.

A találkozó előtt Chicago közelében tornádók tomboltak, de az NHL vezetősége végül nem halasztotta el a mérkőzést, mely így menetrendszerűen rajtolhatott el. Az első harmad elő felében megérződött, hogy a csapatok régen találkoztak egymással, és leginkább az ismerkedés jegyében telt el az első tíz perc.

A második reklámszünet után azonban felpörögtek az események, előbb Tuukka Rask előtt alakult ki gólhelyzet, majd a Boston percei következtek. Jaromir Jagr a jobb bedobó körről próbálkozhatott, de Corey Crawford lepkéskesztyűjével hatalmas védést mutatott be, de utána már ő is tehetetlennek bizonyult. A Boston belőtte a korongot a támadó harmadba, David Krejci lehámozta magát a védőjéről a kapu mögött, majd Nathan Hortonhoz passzolt, aki rögtön továbbította a pakkot az üresen maradt Milan Lucichoz, aki megszerezte a nagydöntő első találatát.

A második harmad gyors gólváltással kezdődött. A Boston rögtön az első lövéséből megduplázta az előnyét, a Krejci-Lucic duó játszott össze ismét. A vendégek azonban nem illeszkedhettek bele igazán eme kényelmes helyzetbe, hiszen a következő hazai támadásnál Marian Hossa szerzett korongot, Brandon Saadhoz passzolt, az újonc csatár pedig kíméletlenül lőtte ki a hosszú felsőt. Rask hálója bő hét és fél harmad után rezgett meg először.

A Chicago Blackhawks sóhajthatott fel a végén örömében

A Chicago Saad góljától felpörgött, és átterelődött a hangsúly a Boston harmadára. Nem sokkal később kettős emberelőnyhöz is jutottak a hazaiak, de a Bruins Rask védéseivel és a fegyelmezett védekezéssel megúszta gól nélkül a majd nyolcvan másodperces időszakot. A kihagyott lehetőség meg is törte a Chicago lendületét, és a következő emberelőnyben már komoly helyzetet sem tudtak kialakítani Patrick Kane-ék.

A záró harmadban a Boston is emberelőnyhöz jutott, és Patrice Bergeron egy gyors korongjáratás után másodszor is kettősre növelte a bostoni előnyt az eredményjelzőn. Ahogy azonban a második harmad elején, úgy ezúttal is a Chicago kezdett el dominálni kétgólos hátrányban, és Dave Bolland révén gyorsan összejött ismét a szépítés.

A lövésekben egyre nagyobb lett a különbség a két csapat között a hazaiak javára, ám ahogy az lenni szokott ilyenkor, a szerencse a Chicago mellé szegődött, ha már a tiszta helyzeteket Rask védeni tudta. Johnny Oduya a kék vonalról pörkölt rá, a lövés el is kerülte volna a kaput, ám Andrew Ference korcsolyájáról a korong bepattant a kapuba, a Chicago így kiegyenlített.

A hátralévő időben a Boston és a Chicago előtt is adódott lehetőség, ám a nagyobb védéseket Rasknak kellett bemutatnia, akiről a meccs végére egyre több korong pattant ki, de a hazaiak nem tudták értékesíteni ezeket a helyzeteket.

A hosszabbításra a Boston jött ki akaratosabban, és a nézők többször is felkiálthattak ijedtükben, de Corey Crawford bravúrjai elejét vették a vendég örömöknek. Amikor a hazaiak kezdték volna átvenni az irányítást, a Boston ölébe pottyant egy emberelőny, miután a bírók rajtakapták a Chicagót túl sok emberrel a jégen.

A hazai védők hősiesen helytálltak, előbb Michal Handzus blokkolt egy hatalmasat, amit a csontjai bántak, majd Nathan Horton állt bele egyik csapattársa löketébe, így ő is sajgó végtagokkal vonult le a jégről. A Chicago kivédekezte az emberhátrányt, de a következő nagy helyzet is Crawford kapuja előtt alakult ki, de David Krejci már nem tudta beemelni a pakkot a gólvonal mögé.

A második hosszabbításra már kiegyenlítődtek a helyzetek, Rasknak és Crawfordnak is a helyzet magaslatán kellett lennie, hogy korrigálják az egyre fáradtabb csapattársak hibáit. A véghajrában Michal Frolík tehetett volna pontot a meccs végére, ám lövése elkerülte a kaput, majd a Boston bombázhatott kétszer egymás után, de Crawford mindkét kísérletet ártalmatlanította.

A fáradalom a második hosszabbítás végére már tisztán látható volt a játékosokon, már a cserék sem voltak olyan gördülékenyek, mint addig, és harmadszor a mérkőzés során a bírók ismét a sípjukba fújtak túl sok ember miatt. A Chicago emberhátrányba került, és a bostoni gól csak centiken múlott, miután Zdeno Chara lövése a kapuvasról pattant ki. Jöhetett a harmadik hosszabbítás, mely bostoni emberelőnnyel folytatódott.

A Boston nem tudta értékesíteni a harmadik emberelőnyét a mérkőzésen, de továbbra is inkább a Bocsok veszélyeztettek. Corey Crawford David Krejci lövésénél hárított, de Kaspars Daugavins kísérleténél már ő is elfeküdt, a visszazáró Johnny Oduya azonban tisztázott. Szinte aztán a semmiből dőlt el a mérkőzés: Michal Rozsival ártalmatlannak tűnő lövésébe előbb Dave Bolland, majd Andrew Shaw kapott bele a kapu előterében, Rask reflexei pedig 110 perc játékidő után már nem tudtak reagálni erre, így a Chicago háromszoros hosszabbítás után diadalmaskodott. Sorsszerűen, hely idő szerint egy perccel éjfél előtt.

NHL rájátszás
Stanley-kupa döntő
Chicago Blackhawks - Boston Bruins 4-3 3x h.u.