NBA

Csatát nyert, de vezért vesztett a Spurs

  • MD

A San Antonio a harmadik meccsen meggyőzően verte a címvédő Miami Heatet, ám a győzelemnek ára volt: Tony Parker jobb térdina meghúzódott, és kérdésessé vált a játéka a negyedik mérkőzésre.

"A jó hír, hogy nem szakadt el. Most pozitív maradok, és meglátom majd, hogy érzem magam holnap. Ha ez az alapszakasz lenne, akkor semmiképp sem játszanék, de most ugyebár a nagydöntőben vagyunk. Tudom, hogy Gregg Popovich mester sosem szeret rizikót vállalni. Majd holnap beszélünk, és eldöntjük, mi legyen" - nyilatkozott Tony Parker, a San Antonio Spurs sztárja, akinek jobb térdina a Miami Heat elleni harmadik mérkőzésen húzódott meg.

Parker nyolc asszisztot szórt ki a meccsen, majd átadta a stafétabotot Danny Greennek (27 pont) és Gary Nealnek (24 pont), akik a nagydöntők történetének harmadik legnagyobb arányú győzelmére repítették a Spurst. A Spurs mérlege idén 11-5 volt Parker nélkül, de a csapattársak ezen adat tudatában sem szeretnének vezérük hiányában megmérkőzni a Heattel.

Tony Parker (jobbra) hosszas távollétével nem akarnak számolni a Spursnél

"Tudjuk, hogy megpróbál majd játszani. Szeretném, ha Tony minden egyes percben játszana, ha ez lehetséges lenne. Ő a legjobbunk volt egész évben. Szükségünk van rá, ha meg akarjuk nyerni ezt a párharcot. Egy mérkőzés erejére még túlélnénk nélküle, de mi egy hosszú párharccal készülünk,  ezért szükségünk lesz rá" - vélekedett a helyzetről Manu Ginobili, Parker csapattársa.

Parker húzódása elsőfokozatú, ami a legkevésbé súlyos sérülést jelenti, ez pedig jó hír a Spurs számára. Ahogy az is, hogy a negyedik mérkőzés után két nap szünetet kapnak a játékosok a regenerálódásra, így Parker a legrosszabb helyzetben is készen fog állni a vasárnapi ötödik találkozóra.