Utánpótlás

A Mészöly Focisuli együttműködik az MTK-val

A Mészöly Focisuli 2016-ig szóló együttműködési megállapodást kötött az MTK Budapesttel, a közös munka részeként az utánpótlásnevelő-klub legjobbjai a jövőben a kék-fehérek csapataiba kerülnek majd.

A két fél közös sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a Mészöly Géza irányításával 2010-ben létrehozott focisuli 6 és 11 év közötti növendékei a jövőben az MTK színeiben - MTK-MFS néven - versenyeznek majd. Az MTK legfiatalabb korosztálya a 12 éven aluliak együttese, amely a Mészöly Focisuli legjobbjaira épül. A megállapodás részeként az utánpótlásnevelő-egyesület azokat a 12 és 19 év közötti futballistákat tovább versenyezteti majd, akiket az MTK nem vesz át, vagy akiket a kék-fehérek elengednek.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Mészöly Focisuli egy úgynevezett preakadémiai rendszerrel segíti majd növendékeit, az általános iskola ötödik osztályától egészen a gimnázium végéig együtt tartják majd a csapatot, de nem az akadémiai bentlakásos rendszerrel. A megállapodás emellett a Mészöly Focisuli edzőinek továbbképzéséről szól, a szakemberek az agárdi Sándor Károly Akadémián tanulhatnak majd tovább.

"Az MTK által kínált életpályamodell ezzel az együttműködéssel vált teljessé - mondta az mtkhungaria.hu-nak a megállapodásról Domonyai László vezérigazgató. - A 6-11 éves gyerekek is futballozhatnak mostantól az MTK színeiben. A Mészöly Focisuli évek óta bizonyítja, hogy kiváló utánpótlásműhellyé nőtte ki magát, biztos vagyok abban, hogy mindkét fél profitál ebből az együttműködésből."