Árvíz

Százmilliós nagyságrendű teher a kajak-kenusoknál

  • MTI

A rendkívüli dunai árvíz Baráth Etele szerint nagyjából százmillió forint nagyságrendű többletterhet jelent a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek (MKKSZ).

Az MKKSZ elnöke a Digi Sport hétfői Reggeli Start című műsorában elmondta: vasárnap ültek le 16 egyesület vezetőivel, hogy felmérjék az árvíz okozta anyagi károkat.

"Pontos összeget még nem lehet mondani, de annyi biztos, hogy árvíz összesen 22-23 kajak-kenu egyesületet érint, amelyeknél klubonként két-három millió forintos költség jelentkezik" - fogalmazott az elnök, aki hozzátette, nem egy budapesti klub panaszkodott arra, hogy még a zsákokba töltött homokot is az egyesületeknek kellett kifizetniük, és csak ez klubonként 150-200 ezer forint költséget jelentett.

Az elnök szerint a szivattyúk beszerzése is gondot jelent, és azok működtetését is az egyesületeknek kell megoldaniuk.

"Az igazi nehézség pedig még előttünk van, hiszen az árvíz után borzasztó nehéz lesz rendet teremteni, takarítani, fertőtleníteni" - hangsúlyozta Baráth Etele, s kitért arra, hogy az UTE vízi telepénél például hosszú védekezés után mégiscsak áttört a gát, és ezzel egy nagyon hosszú munka veszett kárba, és komoly veszteségek keletkeztek.

Az elnök tájékoztatása szerint a kajak-kenu szövetség igyekszik segíteni a kluboknak, mert a költségek elsősorban náluk jelentkeznek. Hozzátette: csodálatos, hogy Orfűtől, Velencén és Tatán át Csongrádig olyan klubok vannak, amelyek befogadnak táborozni más egyesületeket, és ez valamennyire segít áthidalni a nehéz helyzetet, hiszen júniusban kezdődnek a kajak-kenu táborok, amelyekben országos szinten 1500-1800 gyerek vesz részt.

"Kétfajta megoldásunk van. Egyrészt átszerveztük a költségvetésünket. Így segítjük, ha valaki mondjuk lemegy Orfűre 20 fővel, de ha valaki ingázik a Velencei-tó irányában, akkor természetesen azt is támogatnunk kell. Másrészt a kormányzathoz is fordultunk, mert van egy olyan fajta árvízi alap, amelyet a klubok megérdemelnek, és nemcsak az állami tulajdonú, hanem az önkormányzati és a magán tulajdonú egyesületek is. Azt mondhatom, hogy az árvíz így nagyjából bizony sajnos százmilliós nagyságrendű többletköltséget jelent a szövetségnek." - fogalmazott Baráth Etele.

Az MKKSZ elnöke megnyugtatta az aggódókat, hogy a Duna áradása a hétvégi, portugáliai Európa-bajnokságra készülő magyar válogatottat közvetlenül nem érinti, mert a versenyzők olyan edzőtáborokban vannak, ahol a felkészülés megoldott, ezért a csapattal szembeni elvárásokat sem módosítja a szövetség. Ugyanakkor megemlítette, hogy mivel egy-két világbajnoki válogató még csak ezután következik, az árvízi helyzet miatt aránytalanság alakulhat ki.

"Ahol nincsen ár, ott szabadon készülhetnek a versenyzők, máshol meg akadályozva vannak a normális terv kiteljesítésében, mert sok olyan feladatot kell megoldaniuk, amely igazán szokatlan az életükben. Ez tehát a második vonalat sokkal jobban érinti, elsősorban azokat, akik az első szintet próbálják legyőzni. Így egyfajta aránytalanság is keletkezik, amit le kell küzdeni" - hangsúlyozta.