VB 2014

Így nehéz lesz eladni Bozsovicsot - videó

Nagy vereségbe szaladt bele hazai pályán Montenegró válogatottja Ukrajna ellen vb-selejtezőn. A hazaiak hálóját Mladen Bozsovics, a Videoton nyáron távozni szándékozó kapusa őrizte, néhány hajmeresztő hibát bemutatva.

Mladen Bizsovics, a Montenegró-Ukrajna (0-4) vb-selejtezőn kapott gólt

Montenegró válogatottja a világbajnoki selejtezők H csoportjának éléről várta az Ukrajna elleni pénteki összecsapást. A fiatal állam válogatottja hat mérkőzés után veretlenül állt a csoport élén megelőzve Angliát. Péntek este Podgoricában elvesztette veretlenségét a montenegrói együttes, miután négygólos vereségbe szaladt bele keleti szomszédaink ellen. A zakó a csoportelsőség szempontjából igen érzékenyen érintheti Vucsinicsékat, hiszen vesztett pontok tekintetében hátrányba kerültek az angolokkal szemben, ráadásul Rooneyékkal idegenben is meg kell még küzdeniük.

A találkozó magyar szempontból is tartogatott érdekességet, hiszen a hazaiak hálóját a Videoton portása, Mladen Bozsovics próbálta őrizni, kevés sikerrel. Az első és harmadik ukrán gól egyértelműen az enervált kapus számlájára írható. A harmadik ukrán találat egy igazi leventegól volt, Artem Fedeckij beadásszerű lövését "nézte be" a Viditől a nyáron távozni szándékozó portás.

Helyi beszámolók a kapus nyakába varrják a vereséget, a hibák mellett enervált játéka is szembetűnő volt. A Videotonnál ugyan szerződéshosszabbítást ajánlottak a székesfehérváriakat 2010 óta erősítő kapusnak, ő azonban elégedetlen a feltételekkel, és továbbállna. A 28 éves portás legszívesebben a Premier League-ben folytatná pályafutását, azonban menedzserének nem lesz egyszerű munkát találnia a portásnak egy olyan meccs után, amelyet fél Anglia figyelemmel követett. Főleg, ha az alábbi felvételből is bekerül egy-két momentum a kapusról szóló videóösszeállításba...

[1139006] 2013-06-07 20:30:00 Montenegró - Ukrajnax;
VB 2014, európai selejtezősorozat, H-csoport:
Moldova-Lengyelország 1-1 (1-1)
gólszerző: Sidorenco (37.), ill. Blaszczykowski (7.)
 
Montenegró-Ukrajna 0-4 (0-0)
gólszerző: Harmas (52.), Konopljanka (77.), Fedeckij (85.), Bezus (93.)
kiállítva: Volkov (66.), Pavicsevics (81.), ill. Zozulja (45.)
A H-csoport állása:
    M Gy D V Rg Kg Gk P
1. Montenegró 7 4 2 1 14 7 +7 14
2. Anglia 6 3 3 0 21 3 +18 12
3. Ukrajna 6 3 2 1 10 4 +6 11
4. Lengyelország 6 2 3 1 12 7 +5 9
5. Moldova 7 1 2 4 4 11 -7 5
6. San Marino 6 0 0 6 0 29 -29 0