NB I

A Pápa edzője szerint az alázatuknak köszönhetik a bennmaradást

A Pápa 1-1-es döntetlenre végzett a Diósgyőr vendégeként az OTP Bank Liga zárókörében, és mivel a Siófok vereséget szenvedett az Újpesttől, bennmaradt. A két csapat vezetőedzői a Sport Tv műsorában értékelték a találkozót.

Kovac Zoltán (Diósgyőr): "Arról szólt a mérkőzés, hogy becsülettel játsszuk le. Gratulálok a Pápának, sajnálom a Siófokot, mert nagyon szép eredményeket értek el, de ilyen a labdarúgás törvénye. Sok helyzetünk volt, de nem tudtunk gólt rúgni. Örülök, hogy azért sikerült a szép számú közönségünk előtt az egyenlítés. Látványos foci volt, jól játszottunk. Az elején nem, de azért fokozatosan belerázódtunk a mérkőzésbe, és a drukkerek talán megérdemelték volna, hogy nyerjünk."

Tóth Bálint (Pápa): "Mentálisan ott voltunk, és a miénk volt az első tizenöt perc. Utána jött egy holtpont, lüktetett a játék ide-oda, mindkét oldalon voltak lehetőségek. Megtorpantunk, a félidő jókor jött. Akkor sikerült összeraknunk egy kicsit magunkat. Az volt a baj, hogy volt két-három sérültem, akik alig-alig tudtak játszani, de kitűnőre vizsgáztak. A szerencse mellénk állt hátul is, elöl is. A sors fintora szerint nem a mi kezünkben volt a döntés, de a Jóisten megsegített minket. Azt hiszem, hogy az alázatunk meghozta a gyümölcsét."