NHL

Mire megy egymás ellen az elmúlt négy év bajnoka? - főcsoportdöntő-előzetes

  • MD

Szombaton kezdetét veszi a főcsoportdöntő a nyugati és a keleti főcsoportban egyaránt. Az idei év legnagyobb érdekessége, hogy a benn maradt négy csapat az elmúlt négy évben révbe ért. Előzetesünkben bemutatjuk, hogy mire lehet számítani a párharcokban.

Chicago Blackhawks - Los Angeles Kings

Ironikus módon pont ez a két csapat kezdte meg a 2013-as csonka idényt, és akkor meglepetésre a Chicago győzelemmel távozott a Staples Centerből. Végül az a győzelem jelentette a kezdetét a történelmi, 24 meccsen át tartó pontszerző sorozatnak a Chicagónál, és a Sólymok egészen a második körig úgy tűntek, hogy simán jutnak a főcsoportdöntőbe. A Detroit ellen azonban rezgett a léc, és a Chicagónak 3-1-es hátrányból kellett visszakapaszkodnia, hogy továbbjusson. Ez végül a hetedik meccsen sikerült is Brent Seabrook góljával.

A Kings útja sem volt olyan könnyű a főcsoportdöntőig, mint azt sejteni lehetett. Az első körben a Blues már 2-0-ra is ment a címvédő ellen, de Dustin Brownék megnyertek zsinórban négyet a továbbjutáshoz. A San Jose Sharks ellen már kapóra jött a hazai pálya előnye, hiszen végül pont az volt a mérvadó a párharcban. A Kings eddig ellentétes utat jár be a tavalyihoz képest: míg egy évvel korábban megnyerték az első 10 meccsüket idegenben, addig idén csupán egy sikert jegyeznek a Királyok hat felvonásból, míg otthon veretlenek már 14 mérkőzés óta.

A Chicagónál Jonathan Toews továbbra is adós a pontokkal, 12 meccsen elért hat pontja kevés a sokáig még MVP-címre is esélyesként tartott csatártól. Marian Hossa és Patrick Sharp azonban majdnem pont/meccs átlagon termelnek, és a veterán Michal Handzus ponterős játékával a harmadik sor hatékonyságát növeli A kapuban Corey Crawford még mindig megbízhatóan teljesít, de a Kings ellen még magasabb szintre kell emelkednie.

A Kings és a Blackhawks randevúját már a szezon elején sokan megjósolták volna

A Kings ugyanis a tavalyi recepthez folyamodott, ha már Jonathan Quick ismét belerázódott abba a formába, ami playoff-MVP címet jelentett számára. 13 meccsen 1.5-ös kapott gólátlaggal és 94.8%-os védési hatékonysággal bír, mindemellett pedig három shutoutot is jegyzett már. A Chicagónál jobban teszik, ha alaposan kielemzik Quick játékát, de talán jobb csak a pályán szembesülni vele, hogy Quicknek nincs igazi gyengepontja.

A Királyok keretének mélységét eddig sem kellett bemutatni, és idén is az a legnagyobb előnyük, hogy bármelyik sorban benne van a gólveszély, és ezzel együtt egy-egy meccs eldöntése. A nyolc győzelemből öt különböző játékos jegyzett győztes gólt. Drew Doughty tavalyi mintájára idén Slava Vojnov sziporkázik a kék vonalról, míg a Philadelphiából elküldött tékozló fiúk, Mike Richards és Jeff Carter a házi pontlista első két helyét töltik be. Dustin Brown eddig viszonylag csendes posztszezont fut, de talán majd pont az utolsó körökre kapja el igazán a fonalat.

Chicago - Los Angeles
Egymás elleni mérkőzések 2013-ban
2013.01.19. Los Angeles - Chicago 2-5
2013.02.17. Chicago - Los Angeles 3-2
2013.03.25. Chicago - Los Angeles 4-5

A két csapat csupán egyszer találkozott egymással a rájátszások történetében, 1974-ben a Kings öt meccsen jutott tovább az első körben. Idén háromszor ütköztek össze az alapszakaszban, a szezonnyitón aratott győzelem mellett még egyszer győzött a Blackhawks, míg a legutóbbi, márciusi derbin a Kings egy gólgazdag találkozón múlta felül Chicagóban a Sólymokat.

Hathárom-tipp: Van-e olyan jó a Kings, hogy elhozzon egyet Chicagóból. Mindenképp. Azonban a Chicago is van olyan jó, hogy Los Angelesben diadalmaskodjon, és ez fogja eldönteni a párharcot a javukra. A Chicago 2010 után ismét nagydöntőzik, hétmeccses továbbjutást jósolunk nekik.

Pittsburgh Penguins - Boston Bruins

Keleten is végül az a két csapat került be a főcsoportdöntőbe, akikre sokan fogadni mertek volna a szezon elején is. Azzal a különbséggel, hogy míg papíron nyugaton két hasonló keret csap össze, addig a Pittsburgh itt is toronyesélyesként léphet majd ki a jégre.

A Penguins az első kör szenvedése után magabiztosan jutott túl az Ottawán, és Sidney Crosbyék megmutatták, hogy az egyik legjobb kapust is képesek bohóccá tenni, és alaposan lerontani a statisztikáját. Craig Anderson a Montreal ellen párharcot nyert, a Pittsburgh ellen azonban kevésnek bizonyult.

A Boston is csak egy drámai hetedik mérkőzés után jutott tovább az első körből, de utána a Penguinshez hasonlóan simán vette a következő kör akadályát a New York Rangers ellen. Még az is belefért a Bostonnak, hogy Tuukka Rask bakizzon a kapuban, de ami leginkább bizakodásra adhat okot az az, hogy végre az első sor is elkezdte termelni a pontokat a Bocsoknál.

A Penguins all-star játékosai nevükhöz méltóan szállítják a pontokat. Sidney Crosby mesterhármast jegyzett az Ottawa ellen, amivel holtversenyben vezeti a góllövő listát a playoffban Patrick Sharppal és Pascal Dupuis-val karöltve. Azonban a legnagyobb löketet Kris Letang jelenti, aki csatárokat megszégyenítő módon termel a kék vonalról, és Jevgenyij Malkinnal együtt vezeti a házi pontlistát 16 ponttal. Tomas Vokoun pedig alaposan rácáfol eddig kritikusaira és kárörvendőire - nem túlzás azt állítani, hogy vaskosan benne volt ő abban, hogy az Islanders ellen nem kellett hetedik meccset játszania a Pingvineknek.

A Bostonnál David Krejci kiemelkedik a mezőnyből a maga 17 pontjával, és sortársai, Nathan Horton és Milan Lucic is átlépték már a 10 pontot a playoffban. A kulcs az első sor játéka lesz: bár Brad Marchand és Patrice Bergeron a Rangers ellen már az eredményjelzőn is feltűntek, Tyler Seguinnek össze kell kapnia magát a folytatásban. A jolly joker Jaromir Jagr lehet még, aki NHL-es nevelőegyüttese ellen bizonyíthatja, hogy még 40-en túl is helye van a ligában. Tuukka Rask a négy bennlévő kapus közül a leggyengébb mutatókkal rendelkezik, de a finn portás némely bakizástól eltekintve megbízhatóan véd.

Pittsburgh - Boston
2013-as egymás elleni mérkőzések
2013.03.12 Pittsburgh - Boston 3-2
2013.03.17 Pittsburgh - Boston 2-1
2013.04.20 Boston - Pittsburgh 2-3

Négyszer futottak össze a csapatok a playoffban, és eddig két Bruins, illetve két Penguins továbbjutás született. A Pingvinek 1991-ben és 1992-ben is kiejtették a Bruinst, érdekesség, hogy a Pittsburgh mindkét évben kupát nyert. Idén Crosbyék mindhárom mérkőzést megnyerték a Bocsok ellen, igaz mindet csupán egy góllal.

Hathárom-tipp: Minden a Penguins mellett szól: a keret, a közelmúltbeli eredmények. Ezzel tisztában vannak a Bruins játékosok és Claude Julien vezetőedző is, akik meg is kezdték a pszichológiai hadviselést, és a terhet szépen áthelyezték a Pingvinekre. Ez egy hosszú szériában sokat jelenthet, és megérzésünk szerint a Bruins malmára hajtja a vizet. Egy küzdelmes párharcban hat meccsen a Bocsok bejutnak a nagydöntőbe.