Német Kupa

Gála után izgulni kellett, de megvan a Bayern-tripla - videó

Könnyed sikernek tűnt, végül izzadságos győzelem lett, de megszerezte idei harmadik trófeáját is a Bayern München, amely a Német Kupa döntőjében a VfB Stuttgartot verte.

Mezőnyben a kezdettől fogva fölényben volt a Bayern, de nehezen tudott helyzeteket kialakítani az első félórában. Ráadásul a Stuttgartnak is volt egy-egy lehetősége, igaz, Neuernek sem volt sok dolga. A 37. percben aztán kis bírói segítséggel vezetést szereztek a Bajorok. Korábban a játékvezető egy egyértelmű tizenegyest nem adott meg neki, ekkor azonban Traoré és Lahm ütközésénél előbbit szabálytalannak látta. A büntetőt Müller magabiztosan értékesítette. (1-0)

A második félidő elején gálaelőadást rendeztek a Bőrnadrágosok. A 48. percben Robben az egyedül érkező Lahmnak tette ki jobbra a labdát, ő a védővonal mögött középre passzolt, Gomez pedig mindkét sípcsontját segítségül hívva a gólvonal mögé terelte a játékszert. (2-0)

A 61. percben már sokkal szebb akciót fejezett be a középcsatár, Müller labdájából talált be. (3-0)

Innentől kezdve látványosan elegük volt a Bayern-játékosoknak a mérkőzésből és a szezonból, játszadozva próbálták tartani az előnyüket. A Stuttgart viszont talált egy gólt a 71. percben, ráadásul nem is kicsit! Szakai beadásából Harnik fejelt védhetetlenül Neuer kapujába. (3-1)

A folytatásban a Svábok igyekeztek felpörgetni a tempót, és a második találatot is be tudták gyötörni. Okazaki átlövése még a kapufáról jött ki, Harnik ismétlése Neuerről, az ő második próbálkozása viszont már a hálóban kötött ki. (3-2)

A hajrában a Bayernnek már nem igen volt válasza a helyzetre, jobb híján időhúzással próbálkoztak a müncheniek. A Stuttgart nyomott, de helyzetei nem nagyon voltak. Az utolsó pillanatokban aztán Neuernek fognia kellett még egy Okazaki-fejest, ezzel pedig véget is ért a találkozó.

A Bayern München első német csapatként bajnok, BL-győztes és kupagyőztes is lett a szezonban, azaz történelmet írt.

Német Kupa
döntő
Bayern München-VfB Stuttgart 3-2 (1-0)
gólszerzők: Müller (37. - büntetőből), Gomez (48., 61.), illetve Harnik (71., 80.)