Öttusa

Öt magyar versenyző a Világkupa döntőjében

  • MTI

Három férfi és két női versenyző képviseli a magyar színeket az öttusázók Világkupa-sorozatának oroszországi döntőjében, Nyizsnyij Novgorodban.

A péntektől vasárnapig tartó versenyre Marosi Ádám, Tibolya Péter és Demeter Bence, valamint Gyenesei Leila és Cseh Krisztina utazik el. A fináléban a széria négy versenyén gyűjtött pontok alapján a legjobb 36-36 öttusázó szerepelhet, lemondások esetén a soron következőkkel egészülnek ki a mezőnyök. A magyarok közül résztvevő lehetett volna még Földházi Zsófia is, rá azonban - amint azt Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány jelezte - komoly feladatok várnak a júniusi junior Európa-bajnokságon, így a Vk-döntőt kihagyja.

A magyarok közül az év eddigi Vk-versenyein az olimpiai bronzérmes, 2009-ben egyéni világbajnok Marosi szerepelt a legeredményesebben - februárban Palm Springsben második volt, márciusban Rio de Janeiróban győzött, majd miután Csengtuban nem indult, májusban Budapesten megint ezüstérmet szerzett -, így az első helyen áll a Vk-rangsorban.

A nőknél Gyenesei - aki tizedik, hetedik és negyedik helyet szerzett - a negyedik úgy, hogy a kínai versenyt ő is kihagyta, a magyar vegyes páros pedig a második a listán, köszönhetően elsősorban annak, hogy Marosi és Gyenesei Palm Springsben és Budapesten - a két helyszínen, ahol együtt indult - első lett.

Ott lesz az oroszországi mezőnyben Tibolya Péter is, aki a budapesti verseny döntőjét kiújuló sarokfájdalma miatt kihagyta.

"Kapott rá kezelést, és úgy néz ki, hogy terhelhető" - adott helyzetjelentést a szakvezető.

A kapitány az MTI érdeklődésére arról is beszámolt, hogy a térdműtéten átesett Kovács Sarolta, a 2011-es vb egyéni ezüstérmese a júliusi Európa-bajnokságra még várhatóan nem épül fel, de arra van esély, hogy az augusztusi világbajnokságon már bevethető lesz.

A hétvégi Vk-n pénteken a nők, szombaton pedig a férfiak versenyét rendezik, majd vasárnap következi a vegyes váltó 16 párossal.