Kajak-kenu

Douchev-Janics, Vasbányai és Tótka is duplázott a válogatón

  • MTI

Douchev-Janics Natasa, Vasbányai Henrik és Tótka Sándor is két számban diadalmaskodott vasárnap délután a kajakosok és kenusok idei első válogatóversenyén, a szegedi Maty-éren.

A háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics - aki ezen a versenyen szállt vízre először azóta, hogy ősszel előbb vissza akart térni szülőhazájába, Szerbiába, majd meggondolva magát mégis magyar színekben folytatta pályafutását - 200 méteren egyesben és Kovács Katalinnal párosban is a leggyorsabbnak bizonyult. A világklasszis duó szombaton 500 méteren, az olimpiai számban is diadalmaskodni tudott.

A kenus Vasbányai Henrik 500 méteren aratott két győzelmet - párosban Mike Róbert volt a partnere -, míg az ifjúsági olimpiai bajnok kajakos, Tótka Sándor a legrövidebb távon mutatta be ugyanezt a bravúrt, párosban Bán Kristóffal.

A győztesek jogot szereztek az indulásra a portugáliai Montemor-o-Velhóban június közepén sorra kerülő Európa-bajnokságon, és az augusztus végén rajtoló, duisburgi világbajnoksággal kapcsolatban is előnybe kerültek a július közepi második válogató előtt.

Az Eb-csapat összeállítása várhatóan a jövő héten válik véglegessé.

Eredmények:
Férfiak:
C-1 500 m:
1. Vasbányai Henrik (KSI) 1:53.030 p
2. Nagy Péter (Graboplast-Győr) 1:53.708
3. Korisánszky Péter (Csepel) 1:55.232
C-2 500 m:
1. Mike Róbert, Vasbányai (KSI) 1:45.660
2. Lantos Ádám, Varga Dávid (Graboplast-Győr) 1:46.554
3. Kiss Tamás, Korisánszky Dávid (Csepel) 1:47.784
K-1 200 m:
1. Tótka Sándor (Kőrös) 35.534 mp
2. Dudás Miklós (Bomba Angyalföldi VSE) 35.588
3. Molnár Péter (Tiszaújváros) 35.852
K-2 200 m:
1. Bán Kristóf, Tótka (FTC, Kőrös) 33.183
2. Horváth Bence, Szomolányi Máté (Graboplast-Győr) 33.675
3. Sík Márton, Beé István (Démász-Szeged, G4S-Honvéd) 34.137
 
Nők:
K-1 200 m:
1. Douchev-Janics Natasa (Graboplast-Győr) 41.298 mp
2. Kozák Danuta (UTE) 42.030
3. Fazekas-Zur Krisztina (Graboplast-Győr) 42.936
K-2 200 m:
1. Kovács Katalin, Douchev-Janics (G4S-Honvéd, Graboplast-Győr) 38.934
2. Tóth Dzsenifer, Hagymási Réka (KSI, MAFC) 39.912
3. Vad Ninetta, Kárász Anna (KSI, Démász-Szeged) 40.134
C-1 200 m:
1. Takács Kincső (Graboplast-Győr) 51.324 mp
2. Lakatos Zsanett (Graboplast-Győr) 51.774
3. Balla Virág (Graboplast-Győr) 55.332
 
Később:
5000 m-es döntők 16.30