Monacói Nagydíj

Rosberg elhitette Vettellel, hogy nyerhet, majd odavágott

A Mercedes versenyzője, Nico Rosberg nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíj időmérő edzését. Mellőle csapattársa, Lewis Hamilton indulhat a vasárnapi futamon, a harmadik helyen pedig a vb-címvédő Sebastian Vettel végzett a szitáló esővel tarkított, mégis balesetmentes kvalifikáción.

Hűvös időben, szemerkélő esőben kezdődött az időmérő, így a mezőny minden tagja intermediate gumikon kezdett körözni. Jules Bianchi rögtön az első körben abba is hagyta, és füstölögve a pálya szélén hagyta füstölgő autóját, Felipe Massa pedig ki sem tudott menni, miután a szabadedzésen összetörte a Ferrarit, amit a szerelők próbáltak összerakni. A brazil menetkészen állt autója mellett az egész edzés alatt, de végül egyetlen métert sem tudott megtenni, így a váltócsere miatt kiszabott öthelyes rajtbüntetésétől függetlenül is csak leghátulról indulhat.

A többiek óvatosan láttak munkához, a címvédő és a bajnokságot vezető Sebastian Vettel elsőre még 1:31-es időt futott, majd a többiek gyorsan szorították lefelé a legjobb kört. A pálya a szitáló eső ellenére is száradt a körözgető autók alatt, de így is sokan kicsúsztak ugyanott, ahol Massa délelőtt balesetet szenvedett. Mivel azonban óvatosabban közlekedtek, senki nem ment neki a falnak. A Q1 közepén Webber, Rosberg és Alonso voltak a mezőny élén, majd Rosberg már 1:24 környékére állította be a legjobb időt. Kicsivel később Grosjean előzte meg, végül a kisebb kategóriákban több győzelmet is arató Pastor Maldonado nyerte az edzés első szakaszát.

Nico Rosberg a Monacói Nagydíj edzésén 2013-ban.

Hátul Räikkönennek kellett egy kicsit izgulnia, mert elfogyott alatta az autó a húsz perc végére, de végül bejutott a legjobb 16 közé. Di Resta, Pic, Gutierrez, Chilton és a már említett, Bianchi és Massa nem jutottak tovább.

A Q2 elején sem áll még el a szitálás, így egy kicsit újra vizesebb lett a pálya a szünetben, a versenyzők maradtak az átmeneti gumikon. Megint óvatos, biztonsági körök következtek, de most gyorsan eljutottak 1:22 környékére a pilóták. Webber volt az első, aki bevállalta a szuperlágy kerekeket, majd a McLarenekre, a Mercedesekre végül Vettel és Alonso autójára is ilyenek kerültek.

Ennek megfelelően gyorsan változtak a helyezések, Webber 1:19,254-et futott, mögötte Pérez és Battuon álltak, de szinte azonnal Grosjean vette át a vezetést. Az idő lejárta után még mindenkinek szüksége volt egy-egy kemény körre, így a meglepetésre sokáig továbbjutásra álló van der Garde és Grosjean is kiszorult a legjobb tízből, ahogy az első szakaszt megnyerő Maldonado itt az utolsó helyen zárt. Rajtuk kívül Bottas, Ricciardo és Hülkenberg kerültek "körön kívülre".

Elöl Vettel lett a leggyorsabb (1:15,988), mögötte Räikkönen, majd a hétvége eddigi szakaszát uraló, de az eső miatt kissé hátrébb szoruló Rosberg következett.

A kvalifikáció harmadik szakaszának elején Räikkönen rögtön keményen odalépett a Lotusnak, de senki nem tétlenkedett. Mindenki 1:15 környékén teljesített, a hétvége addigi leggyorsabb idejét öt perccel a vége előtt megfutva Vettel állt az élre (1:14,333).

A véghajrára látszott újra kiszúrni a versenyzőkkel az időjárás, többen is újabb szitálásról adtak jelentést, egy-egy felvezető kör pedig nem is volt elég fejenként, hidegek maradtak a gumik. A hosszabb melegítés azonban meghozta a hatását, még tovább tudtak javítani a pilóták. Vettelt előbb Webber, majd a hétvége eddigi részét uraló Nico Rosberg előzte meg. A címvédő még javított ugyan, de hiába, már a másik mercedeses, Lewis Hamilton is elé került.

Az időmérőt tehát Nico Rosberg nyerte 1:13,876-os idővel, mellőle pedig csapattársa indulhat.

Forma-1
Monacói Nagydíj, időmérő edzés, végeredmény
1. Nico Rosberg Mercedes 1:13,876
2. Lewis Hamilton Mercedes 1:13,967
3. Sebastian Vettel Red Bull 1:13,980
4. Mark Webber Red Bull 1:14,181
5. Kimi Räikkönen Lotus 1:14,822
6. Fernando Alonso Ferrari 1:14,824
7. Sergio Pérez McLaren 1:15,138
8. Adrian Sutil Force India 1:15,383
9. Jenson Button McLaren 1:15,647
10. Jean-Eric Vergne Toro Rosso 1:15,703
11. Nico Hülkenberg Sauber 1:18,331 (Q2)
12. Daniel Ricciardo Toro Rosso 1:18,344 (Q2)
13. Romain Grosjean Lotus 1:18,603 (Q2
14. Valtteri Bottas Williams 1:19,077 (Q2)
15. Giedo van der Garde Caterham 1:19,408 (Q2)
16. Pastor Maldonado Williams 1:21,688 (Q2)
17. Paul di Resta Force India 1:26,322 (Q1)
18. Charles Pic Caterham 1:26,633 (Q1)
19. Esteban Gutierrez Sauber 1:26,917 (Q1)
20. Max Chilton Marussia 1:27,303 (Q1)
21. Jules Bianchi Marussia idő nélkül
22. Felipe Massa Ferrari idő nélkül