Férfi kosárlabda NB I

Egyenlített a Szolnok

  • MTI

A Szolnoki Olaj hazai közönség előtt legyőzte az Alba Fehérvárt a férfi kosárlabda NB I döntős párharcának szombati második mérkőzésén, ezzel kiegyenlített.

Az első negyedben a hazaiak címvédőhöz méltóan elhúztak ellenfelüktől, majd - bár kisebb különbséggel, de - a második tíz percet is megnyerték, s 11 pontos előnnyel vonulhattak a szünetre. A folytatásban aztán magához tért a Fehérvár, eredményesebben kosárlabdázott, s a harmadik negyedet úgy nyerte meg, hogy majdnem annyi pontot dobott, mint az első két játékrészben összesen. Az utolsó tíz perc nagy küzdelmet hozott, a vendégek egészen közel értek a Szolnokhoz, amely azonban sikeresen megőrzött öt pontot az előnyéből. Az egyik fél harmadik sikeréig tartó küzdelem következő összecsapására kedden kerül sor Székesfehérváron.

Férfi kosárlabda NB I
döntő, 2. mérkőzés:
Szolnoki Olaj KK-Alba Fehérvár 65-60 (16-9, 17-13, 14-18, 18-20)
legjobb dobók: Sehovic 16, Németh I. 12, illetve Jones 12, Moore, Hollis 11-11
A párharc állása: 1-1.