Sportpolitika

Orbán Viktor a vizes vb-kről egyeztetett a FINA elnökével

  • MTI

Budapest kész a 2017-es junior úszó-világbajnokság megrendezésére is, amennyiben július 19-én Barcelonában elnyeri a 2021. évi felnőtt úszó, vízilabda, műugró, műúszó, nyíltvízi úszó és sziklaugró vb rendezésének jogát - közölte Orbán Viktor a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) tájékoztatása szerint.

A miniszterelnök bejelentése pénteken az Országházban hangzott el, ahol fogadta Julio C. Maglionét, a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség, a FINA elnökét Cornel Marculescunak, a FINA általános igazgatójának és Gyárfás Tamásnak, a MÚSZ elnökének társaságában.

A sportdiplomáciai tárgyaláson rész vett Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár és Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásért felelős kijelölt kormánybiztos is.

A közlemény szerint a kötetlen hangulatú beszélgetésen megerősítést kapott, hogy kellő időben elkészül az új uszodakomplexum, amely otthont adhat mindkét világbajnokságnak.

A miniszterelnök hangsúlyozta: az a cél, hogy a magyar főváros egyik központja legyen a nemzetközi úszó-vízilabda életnek, amire a FINA első embere garanciát adott.

A FINA az idei barcelonai vb nyitónapján határoz a majdani világbajnokságok rendezési jogáról, amelyre Magyarország mellett a Koreai Köztársaság, az Egyesült Arab Emirátusok és Azerbajdzsán pályázik.