Kecskemét

Magyar állampolgár lehet a KTE csapatkapitánya

A Kecskemét szerb középpályása, Vladan Szavics nemrég 2015 nyaráig meghosszabbította szerződését. A csapatkapitány tervezi a magyar állampolgárság megszerzését.

"Beszélgettünk erről is Rózsa Pállal, hogy a jövőben akár más pozícióban is segíthetem a KTE-t. Ennyi itt töltött év után nyugodtan mondhatom, hogy Kecskemét a második otthonom lett. Megszerettem a klubot, a szurkolókat, a várost, és valóban tervezem a magyar állampolgárság megszerzését is, de ez még a jövő zenéje. Ameddig csak bírom, addig persze futballozni szeretnék, így ha minden jól megy, és az egészségem is engedi, akkor akár tovább is a pályán segíthetem a klubot" - nyilatkozta a 33 éves játékos a klub hivatalos honlapjának.

Szavics bízik a jó szereplésben az NB I hátralévő két fordulójában, a Videoton és a Paks ellen. "Mindkettő nehéz lesz, erős csapatokkal találkozunk majd. Ha olyan játékot tudunk nyújtani, ami tavasszal jellemző volt ránk, akkor jó eredményeket érhetünk el. Jól dolgozik a csapat, nagyon együtt van a társaság, így mindenképpen bizakodó vagyok."