NOB

Jacques Rogge dicséri a Nemzetközi Birkózó Szövetséget

  • MTI

Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) jól reagált és elvégezte a szükséges szabályváltoztatásokat annak érdekében, hogy a sportág ne kerüljön le az ötkarikás játékok műsoráról.

"Nyilvánvalóan meglepte őket a februári javaslat, mely szerint a sportág 2020-tól nem maradhat a programban, de jól válaszoltak a felvetődött kérdésekre" - fogalmazott a belga sportvezető, aki dicsérte a FILA által múlt szombaton, a moszkvai rendkívüli közgyűlésen elfogadott módosításokat.

Az orosz fővárosban tartott ülésen a februárban ideiglenesen megbízott szerb Nenad Lalovicsot választotta elnöknek a FILA, s az illetékesek azonnali szabályváltoztatásokról is döntöttek. Az új rendszer szerint a meccsek két háromperces szakaszból állnak majd, s a meneteket nem külön számítják, hanem a pontok összeadódnak. A szeptemberi, budapesti világbajnokságon már az új szabályok szerint zajlanak a küzdelmek.

A NOB korábban egyik legfontosabb kritikaként fogalmazta meg a szervezettel kapcsolatban, hogy nincsenek nők a vezetésben. Ezt a hiányosságot úgy orvosolta most a szövetség, hogy a sportág vezetésébe egy női alelnök is bekerült.

A NOB végrehajtó bizottsága jövő szerdán, Szentpéterváron a birkózás, illetve a hét új jelentkező közül két sportágat jelöl ki, s azok közül majd a NOB szeptemberi közgyűlése választja ki azt az egyet, amely szerepelhet a 2020-as olimpián.