Férfi kézilabda

Fel kell dolgoznom a három nagyon nehéz szegedi évet - Skaliczki László

Az MKB Veszprém kedden 26-24-re legyőzte idegenben a Pick Szeged együttesét a férfi kézilabda NB I döntőjének második mérkőzésén, ezzel ismét, 21. alkalommal hódította el a bajnoki trófeát. Skaliczki Lászlónak, a Tisza-partiak vezetőedzőjének ez volt az utolsó találkozója csapata kispadján.

Skaliczki László a Pick Szeged-MKB Veszprém mérkőzésen 2013-ban.

"Bár ez volt az utolsó meccsem a csapat kispadján, erre a döntő közben nem gondoltam, úgy éreztem magam, mint általában egy éles összecsapáson. A találkozó olyan volt, mint sok másik: küzdöttünk, próbáltuk a fordulópontok során a magunk javára billenteni a meccset, végül ez nem sikerült. Véget ért a Canossa-járásunk, gratulálnom kell a Veszprémnek, jobbak voltak. Egyelőre ambivalens érzéseim vannak, fel kell még dolgoznom magamban azt a nagyon nehéz három évet, amit a csapat élén eltöltöttem" - nyilatkozta a delmagyar.hu-nak Skaliczki László a mérkőzés után.