Konföderációs Kupa

Akadnak még gondok az új brazil nemzeti stadionnal

A brazíliai szervezők elismerték, hogy vannak még problémák a hétvégén megnyitott brazíliavárosi Estadio Nacional Stadionnal, amelyben a jövő évi labdarúgó-világbajnokság főpróbájának számító Konföderációs Kupa nyitómérkőzését rendezik június 15-én.

A létesítményt az építkezés sorozatos csúszásai miatt szombaton avatták fel, de amint azt a szervezők közölték, a munka körülbelül három százaléka még hátravan. A megnyitón Dilma Rousseff államfő is részt vett, majd két helyi futballcsapat játszott barátságos meccset, a nézőtérre azonban csupán húszezer szurkolót tudtak beengedni. Az utolsó tesztmérkőzést a Santos és a Flamengo játssza majd egymás ellen vasárnap, addigra a szervezőknek lehetővé kell tenniük, hogy 70 ezer drukker foglalhasson helyet a stadionban.

"Tudjuk, hogy vannak problémák, de ez volt az első próba, ami egyébként rendben lezajlott, ezért hiszek abban, hogy minden rendben lesz" - mondta Claudio Monteiro, a kormánynak a vb előkészületeivel megbízott felelőse.

Alakul lassan, de még nincs tökéletes állapotban a brazíliavárosi Estadio Nacional

A drukkerek, akik részt vettek a szombati tesztmeccsen, többek között azt kifogásolták, hogy a mosdókban nincsenek zárak az ajtókon, a létesítmény néhány helyiségében áll a víz, a mobiltelefonok pedig a stadionon belül nem működtek. Az arénához vezető úton a szurkolók forgalmi dugókra, illetve hosszas sorban állásra panaszkodtak.

Az Estadio Nacional 500 millió dollárba (mintegy 110 milliárd forint) került.

A Konföderációs Kupa hat helyszíne közül a recifei stadiont adták át utoljára, mégpedig hétfőn. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) eredetileg minden arénában három tesztrendezvényre akart sort keríteni, de több esetben kivételt kellett tennie, mert folyamatosan csúsztak az építkezések. A Maracana, amelyben a Konföderációs Kupa június 30-i döntőjét rendezik, például csak egy teszteseménynek ad majd otthont.

A vb főpróbáját, az idén június 15. és 30. között sorra kerülő Konföderációs Kupát hat helyszínen - Brazíliaváros és Recife mellett Rio de Janeiróban, Belo Horizontében, Fortalezában és Salvadorban - rendezik.

A 2014-es vb mérkőzéseinek a tervek szerint Rio de Janeiro, Sao Paulo, Brazíliaváros, Belo Horizonte, Porto Alegre, Salvador, Cuiabá, Curitiba, Fortaleza, Manaus, Natal és Recife ad majd otthont.