Légiósaink

Dzsudzsák szó szerint, Laczkó, Pintér és Lovrencsics képletesen kapott pofonokat

Európa három topbajnokságában is véget értek a 2012-13-as szezon küzdelmei a pünkösdi hétvégén. Közülük csak Németországban és Olaszországban kaptak szerepet magyar játékosok, de ezekben a bajnokságokban is inkább az alsóbb osztályokra volt érdemes figyelnünk. No meg persze arra, hogy Dzsudzsák Balázs minden foga megmarad-e az Alanyija-Dinamo meccsen Oroszországban.

ANGLIA

A hétvégén már csak a Premier League-ben érdekelt magyar játékosok csapatainak volt mérkőzésük, az angol élvonalban a szezon utolsó fordulóját rendezték. Játéklehetőséget azonban egyikük sem kapott. Gera Zoltán sérüléséből lábadozik, így nem is lehetett volna ott a West Bromwich Manchester United elleni keretében. Csapata gálahangulatú mérkőzésen 5-5-ös döntetlent játszott a bajnokkal, a szezont pedig a kilencedik helyen zárta.

Somogyi Csaba gárdája, a Fulham a Swansea-t verte 3-0-ra, és a 12. lett, Gulácsi Péter együttese, a Liverpool pedig az utolsó helyezett Queens Park Rangerst győzte le 1-0-ra. A Vörösök a 7. helyen zárták az idényt.

NÉMETORSZÁG

Az első osztályban szereplő légiósaink nagy részét sérüléshullám söpörte el a tavasz folyamán, közülük azonban Stieber Zoltán ott lehetett a Greuther Fürth meccsén a szezonzáró fordulóban. A szélsőt a 79. percben küldte pályára Frank Kramer vezetőedző az Augsburg elleni, 3-1-es vereséget hozó meccsen. Varga József nem került be a csapat keretébe. Amint az már korábban biztos volt, az együttes az utolsó helyen zárt a Bundesligában.

Huszti Szabolcs csapata, a Hannover 3-0-ra győzött, és a kiesésbe taszította a Düsseldorfot, önmagának pedig a kilencedik helyet biztosította be. A Hajnal Tamást foglalkoztató Stuttgart a Szalai Ádámot a soraiban tudó Mainz-cal mérkőzött meg, a mindkét magyar játékost sérülés miatt nélkülöző csapatok meccse 2-2-vel ért véget. A Svábok a 12., a 05-ösök pedig a 13. helyen fejezték be a szezont.

A másodosztályban már korábban eldőlt, hogy Király Gábor együttese, az 1860 München a hatodik helynél előrébb nem kerülhet, ezt viszont sikerült megtartaniuk az Aalen 3-0-s legyőzésével. A kapuban a magyar válogatott hálóőr állt.

A 3. Ligában az Osnabrückben a kispadig jutott Nagy Dániel, csapata pedig 4-0-ra verte az Aachent, és mivel a zárókör előtt még előtte álló Heidenheim csak döntetlent játszott, odaért a dobogóra, így osztályozót játszhat a Bundesliga 2-be való feljutásért. Az ellenfele a Dynamo Dresden lesz.

Bajner Bálint végig pályán volt a Borussia Dortmund második csapatában, amely 1-0-ra nyert a Stuttgart II vendégeként, ezzel pedig kiharcolta a bennmaradást a harmadosztályban.

OLASZORSZÁG

A Serie A-ban és a Serie B-ben is a szezonzáró fordulót rendezték, az első osztályban Tőzsér Dániel végigjátszotta a Genoa Bologna elleni idegenbeli meccsét. Gól nem született a találkozón, a döntetlennel pedig a középpályás együttese a 17., utolsó bennmaradó helyen végzett.

A másodosztályban a Laczkó Zsoltot foglalkoztató Vicenza 0-0-s döntetlent játszott a Regginával. Ez az eredmény a 19., elvileg osztályozót érő helyezést jelentette a szezon elején a bundázók kizárása miatt a Serie B-be felhívott csapat számára. Azonban a versenykiírás szerint a rájátszásra csak akkor került volna sor, ha öt pontnál kevesebb különbség lett volna a Vicenza és az előtte végző Virtus Lanciano között. Mivel a rivális hatpontos előnnyel harcolta ki a 18. pozíciót, jutalmul automatikusan bennmaradt, míg Laczkóék kiestek. A hátvéd kezdőként a 73. percig játszott a Reggina ellen.

Szintén eggyel lejjebb folytatja az Ascoli és a Pro Vercelli is. Feczesin Róbert végig pályán volt a Cittadella elleni 1-0-s vereség alkalmával, ahogy Filkor Attila is a Cesena elleni 1-1-es meccsen.

Nem valószínű, hogy a következő idényben Laczkót és Filkort az Olasz harmadosztályban láthatjuk, hiszen előbbi a Sampdoriától, utóbbi a Milantól volt kölcsönben aktuális csapatánál. Feczesin Róbert szerződése ugyanakkor 2014 nyaráig érvényes az Ascolival, így elképzelhető, hogy ő valóban a Lega Pro 1-ben folytatja.

SPANYOLORSZÁG

A Primera Divisiónban még van hátra néhány forduló az idényből, így egyelőre az is kérdéses, hogy Pintér Ádám csapata, a Real Zaragoza ki tudja-e harcolni a bennmaradást. A középpályással a soraiban az együttes a 80. percig vezetett az Athletic Bilbao ellen, a hajrában azonban két gólt kapott, így vereséget szenvedett. Ezzel a fordulóban nyerő Deportivo mögé szorult a kiesést jelentő 18. helyre.

A hátralévő két mérkőzésen Pintérék még kiharcolhatják a bennmaradást, de nem lesz könnyű dolguk, hiszen a Real Betis és az Atlético Madrid ellen játszanak. Igaz, a Depornak is kemény dolga lehet a Málaga és a Real Sociedad ellen.

OROSZORSZÁG

Dzsudzsák Balázs saját bevallása szerint karrierje legrosszabb meccsén van túl. Egyrészt a Dinamo Moszkva Priskin Tamás góljának köszönhetően kikapott a már biztos kieső Alanyija Vlagyikavkaztól, másrészt a mérkőzés tömegverekedéssel ért véget, ami után Dzsudzsák annak ellenére is piros lapot kapott, hogy ő csak békítő szándékkal lépett be az eseményekbe. Priskint a különösen hosszúra nyúlt hosszabbításban lecserélték. A Dinamo egy fordulóval a szezon vége előtt egy ponttal az Európa ligás helyek mögé került.

Priskin gólja 2:05-től, a verekedés 3:05-től

Koman Vladimir az első félidő hosszabbításában állt be az FK Krasznodarba, amely 1-0-ra kikapott otthon a Szpartak Moszkvától.

HOLLANDIA

A Roda osztályozót játszik a bennmaradásért a másodosztály feljutójelöltjeivel, és az elődöntőt sikerrel vette, miután csütörtökön idegenben 1-1-re végzett a De Graafschappal, majd vasárnap kiütéses, 6-1-es sikerrel biztosította a döntős szereplését. Németh Krisztián az első meccsen a 89. percben, a visszavágón a szünetben állt be a győztes csapatba. A következő ellenfél a Sparta Rotterdam lesz, 23-án, csütörtökön idegenben, 26-án, vasárnap pedig hazai pályán játszanak Németh-ék.

BELGIUM

A bajnoki címért rendezett rájátszásban az utolsó fordulót rendezték a felsőházban. Köteles László csapatának, a Genknek az aranyéremre már semmi esélye nem volt, a szezont pedig végül a Bruges elleni 1-0-s vereséggel, az ötödik helyen fejezték be. Mivel azonban a Belga Kupát korábban megnyerték, indulhatnak az Európa Ligában a következő idényben.

GÖRÖGORSZÁG

Az ezüstéremért és a vele járó BL-selejtezős helyért zajló rájátszás első két fordulójában az Aszterasz Tripolisz előbb kikapott a Pas Giannina vendégeként (2-1), majd legyőzte az Atromitoszt (2-1). Fülöp Márton mindkét meccsen a kapuban állt, míg Lencse Lászlót szerdán a szünetben becserélték, vasárnap pedig a kispadról nézte végig a győztes meccset. A hatkörös sorozatban két bónuszpontjának is köszönhetően a második helyen áll az Aszterasz.

LENGYELORSZÁG

Jó eséllyel döntőt veszített Lovrencsics Gergő együttese, a Lech Poznan a Legia Warszawa ellenében az Ekstraklasában. A végig pályán lévő magyar szélső második helyezett csapata egy hajrában esett tizenegyesgóllal kapott ki szombaton, így három fordulóval a bajnokság vége előtt öt pontra nőtt a hátránya a tabellán.

Lovrencsics kapcsán egyébként a Lech a múlt héten bejelentette, hogy végleg megvásárolja őt a Pápától, amit a Lombard vezetősége cáfolt, szerintük ugyanis a lengyelek nem tartották be a játékos kölcsönszerződésének minden pontját, ráadásul angol és német kluboktól is kaptak ajánlatokat érte. A válogatott behívóra is jó eséllyel pályázó Lovrencsics jövője így egyelőre függőben van.

EGYÉB BAJNOKSÁGOK

A norvég bajnokság 10. fordulójában a Brann a nyáron a német Greuther Fürth-höz szerződő Korcsmár Zsolttal győzte le 2-0-ra az Aalesundot, míg a listavezető Strömsgodset Kovács Péterrel verte a Sogndalt 2-0-ra. A magyar csatárt a 78. percben lecserélték.

A 11. forduló legtöbb meccsét hétfőn rendezik, így mindkét magyar játékos újra pályára kerülhet.

Dániában csütörtökön Vadócz Krisztián gólt szerzett az Odensében, amely így is kikapott az Esbjergtől - és sorozatban már hatodszor szenvedett vereséget -, azonban így is biztosította bennmaradását, mert üldözői közül a Horsens nem tudott nyerni, a hétfő esti utolsó fordulóban pedig azzal a Bröndbyvel játszik, amely szintén a kiesés elől menekül, így Vadóczékat legfeljebb csak az egyik együttes előzheti meg.

Vadócz csütörtöki találata

Svájcban Vanczák Vilmos csapatánál, a Sionnál az edzői feladatok alól felmentették Gennaro Gattusót, és sok játékost elküldtek a klubtól, mindössze 12 felnőttkorú labdarúgót tartottak meg, a keretet pedig ifistákkal töltötték fel. Így nem csoda, hogy az együttes sima, 4-0-s vereséget szenvedett a bajnoki címért küzdő Grasshopperstől. Vanczák középhátvédként végigjátszotta a meccset.

Ausztriában Sáfár Szabolcs védte a Salzburgtól 3-1-re kikapó, így továbbra is utolsó helyezett Wacker Innsbruck kapuját, míg Szabics Imre a kispadról nézte a Sturm Graz Ried elleni 3-1-es győzelmét, amivel a csapat az Európa Ligát érő negyedik helyre lépett előre.

Romániában Vass Ádám múlt hétfőn a 67. percben állt be a Brassóban gól nélküli döntetlent játszó FCR Cluj-ba, pénteken viszont nem volt keretben, amikor csapata 1-1-et játszott a Concordia Chiajnával.

Izraelben Hrepka Ádám csapata, a Bnei Jehuda hétfőn este játssza a bajnokság felsőházi rájátszásának és az egész szezonnak az utolsó mérkőzését, amely után még előre léphet a negyedik helyre, de ellenfele a már bajnok Maccabi Tel Aviv lesz.