NB I

Az egri halott majdnem feltámadt az Újpest ellen, a Siófok versenyben maradt

  • Horváth Gergely

Szombat délután két mérkőzéssel folytatódott a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulója. A már biztos kieső és a megszűnés szélére sodródó Eger ezúttal hetvenöt perccel később "kapcsolódott be" az Újpest elleni mérkőzésbe, így 2-1-es vereséget szenvedett. A Siófok csak győzelemmel tarthatta életben reményeit a bennmaradást illetően, ennek megfelelően a Balaton-parti legénység 1-0-ra győzött a PMFC-Matias ellen.

Már meghalni sem hagyják az embert békében, nyugalomban. Szegény egriek koporsójába egy hete Pápán már beleverték az utolsó szögeket, Mészáros Ferenc pedig közölte, hogy a fizetésről hónapok óta csak álmodozó játékosokat nem tudja tovább motiválni. A hét közepén érkezett a hír, a játékosok szétszéledtek, az Újpest elleni mérkőzésre pedig már ki sem áll a csapat, csakhogy időközben megjelent egy fantombefektető, aki a csődközeli állapotban lévő, egyelőre NB II-es licenccel sem rendelkező klubot megmentené a teljes pusztulástól. A hevesi tragikomédia betetőzéseként(?) hatott az üresen ásítozó váci stadionban elterjedt információ, miszerint Mészáros Ferenc már nem vezetőedzője a sereghajtónak... És valóban, a kispadról Horváth Tamás utánpótlás vezető dirigált. Heti két edzéssel a lábakban meglehetősen sokáig, az első félidő feléig tartotta a lépést vendégével a házigazda, ekkor azonban Jiri Kabele hibáját kihasználva vezetést szereztek a Lilák, Alessandro Iandoli baloldali beadását Bavon Tshibuabua középen felugorva továbbította a hálóba. (0-1)

Az utolsó tizenöt percben az Eger a frászt hozta a lila-fehérekre - Fotó: Facebook

A házi gólkirályukat, Kabát Pétert nélkülöző fővárosiak végig fölényben futballoztak, látszott, némi kreativitással, néhány pontos passzal, jó ütemű kiugratással mattolható lenne az egriek védelme. Csakhogy a lehangoló környezet és a lagymatag tempó az újpesti játékosok kedvét is elvette a játéktól. Az már csak hab volt a tornán, hogy az újonc montenegrói légiósa, Marko Vidovics pályára küldését azért kellett néhány perccel elhalasztani, mert a hátvéd a társaitól eltérő színű sportszárat viselt. Lassan peregtek a másodpercek, próbálkozott az Újpest, életjeleket adott az Eger, aztán Simon Krisztián megtörte a csendet és ballal, óriási gólt tekert a jobb felső sarokba. (0-2) Az utolsó negyedórára minden mindegy alapon felbátorodott az Eger, a piros-kékek egyre többször jutottak el a vendégek kapujáig, sőt, Horváth Zoltán szépítő találata után - a támadó Vermes Krisztián mellől fejelt a kapuba (1-2) - akár egyenlíthettek is volna, ha Balajcza Szabolcs nem koncentrál kellően.

A halott majdnem feltámadt a végére, mindenesetre az utolsó tizenöt perc bebizonyította, kár lenne veszni hagyni az egri labdarúgást. Kedves fantombefektető, szabadítsa meg a klubot a (temetési) költségektől...

OTP Bank Liga
28. forduló
Egri FC-Újpest FC 1-2 (0-1)
Váci Városi Stadion, 100 néző, vezette: Fábián Mihály
Gólszerző: Horváth Z. (77.) illetve Bavon (24.), Simon K. (72.)
Sárga lap: Vidovics (87.) illetve Szélesi (87.)
Kiállítva: -
 
Eger: Sztankó - Kasza (Albert, 70.), Mecinovics, Koné - Kabele, Katona A., Zvara, Németh N. (Szabó B., 77.), Farkas Á. (Vidovics, 65.) - Buacs, Horváth Z.
Edző: Horváth Tamás
 
Újpest: Balajcza - Szélesi, Vermes, Antón, Iandoli - Vasziljevics, Balogh B. - Simon K., Christ, Pollák (Lázár B., 67.) - Bavon
Edző: Marc Lelievre

Az legutolsó szalmaszálba próbált kapaszkodni a Siófok, amely csak győzelemmel tarthatta életben élvonalbeli tagságának meghosszabbításáról szóló reményeit. Hogy a középmezőny alsó régiójában tanyázó Pécs futballistáit mi motiválta? A pénz. A hírek szerint ugyanis a baranyaiak csak akkor kapják meg prémiumukat, ha a tabella első felében zárják a szezont. Beszámolók szerint az első félidőben mindkét fél előtt adódott ígéretes lehetőség a gólszerzésre. Kecskés Tamás átlövését Dibusz Dénes piszkálta ki a léc alól, míg a másik oldalon Menyhárt Attila vétett kevés híján öngólt, Kurucz Péter egy korábbi kirúgásnál elkövetett hibáját javítva mentett.

Windecker József fejese bennmaradást érhet a Siófoknak - Fotó: NSO

A fordulás után magasabb sebességi fokozatra kapcsoltak a Balaton-partiak, Fejes András bólintását a gólvonalról vágták ki a pécsiek, az újabb fejesnél azonban már tehetetlenek voltak a PMFC védői. Kiss Máté szabadrúgásból ívelt a kapu elé, Windecker József pedig néhány méterről továbbított a kapuba. (1-0) Horváth Károly fiai megmondták, nem adják fel, míg a vonalat meg nem húzzák felettük. Nos, a vonalhúzás még várat magára, jövő pénteken pedig ahhoz a Lombard Pápához utazik a Siófok, amelyet öt pontra megközelített. Óriási csata lesz.

OTP Bank Liga
28. forduló
FGSZ Siófok-PMFC-Matias 1-0 (0-0)
Révész Géza utcai Stadion, 400 néző, vezette: Oláh Gábor
Gólszerző: Windecker (69.)
Sárga lap: Máté J. (89.) illetve Nagy O. (57.), Horváth A. (70.)
Kiállítva: -
 
Siófok: Kurucz - Fehér Zs., Nyári, Takács Z., Fejes - Kiss M. (Gál, 74.), Menyhárt (Nagy T., 60.), Kecskés, Windecker (Mokánszki, 88.), Melczer V. - Máté J.
Vezetőedző: Horváth Károly
 
PMFC: Dibusz - Lázár P. (Beke, 76.), Lantos, Balogh B., Uzoma - Márkvárt, Koller K., Szatmári L. (Kővári, 88.), Nagy O. (Horváth Zs., 62.), Horváth A. - Simon A.
Vezetőedző: Lőrincz Emil
OTP Bank Liga
28. forduló
Párosítás, eredmények
Pénteken játszották:
Szombathelyi Haladás-Lombard Pápa Termál FC 2-1 (0-1)
MVM Paks-DVSC-Teva 1-2 (1-0)
 
Szombati program:
Ferencvárosi TC-MTK Budapest 2-0 (0-0)
Egri FC-Újpest FC 1-2 (0-1)
FGSZ Siófok-PMFC-Matias 1-0 (0-0)
18:30: Videoton FC-Kaposvári Rákóczi
 
Vasárnap rendezik:
16:30: Diósgyőri VTK-KTE-Phoenix Mecano
18:30: Budapest Honvéd-Győri ETO FC