Svájci foci

Gattuso már nem Vanczák edzője, csak a játékostársa

Felmentették a vezetőedzői posztról hétfőn Gennaro Gattusót, a Vanczák Vilmost is foglalkoztató svájci Sion labdarúgócsapatánál.

A játékosként 73-szoros olasz válogatott Gattusónak az után kell felállnia a kispadról, hogy tanítványai 5-0-s vereséget szenvedtek a St. Gallen vendégeként, s az elmúlt 11 bajnoki mérkőzésen csak 10 pontot gyűjtöttek.

Gattuso az idei szezon elején, még játékosként csatlakozott a Sionhoz, majd februárban játékos-edző lett a klubnál. Az együttes labdarúgóként továbbra is foglalkoztatja.

A Sion hétfői közleményében azt írta, hogy a csapat irányítását az eddig az U21-es együttest vezető Michel Decastel veszi át. A szakember a mostani idényben már másodszor ülhet le a felnőtt gárda kispadjára, a Sion pedig ebben a szezonban Gattusóval együtt már öt edzőt "fogyasztott el."

A csalódást keltő eredmények miatt öt játékost a felnőtt csapatból a tartalékokhoz száműztek, helyükre az U21-es gárdából hívtak át futballistákat.

A Sion jelenleg az ötödik helyen áll a 10 csapatos svájci bajnokságban, s még harcban van az Európa Liga-indulásért.