Kajak-kenu Vk

Tizennyolc magyar érem Szegeden

  • MTI

A rutinos és fiatal versenyzőkből összeállított magyar válogatott 18 érmet - hat aranyat, nyolc ezüstöt és négy bronzot - gyűjtött a vasárnap zárult szegedi kajak-kenu Világkupa-viadalon, amely a nemzetközi szövetség idei Vk-sorozatának első állomása volt.

Vajda

A szombati négy-négy első és második, illetve két harmadik után vasárnap délelőtt újabb három második és egy harmadik helyet szereztek a házigazdák, majd a délutáni program után további négy egység állhatott a dobogóra. Takács Kincső - miután délelőtt 200 méter egyesben ezüstérmet harcolt ki - Lakatos Zsanettel párosban megnyerte a kenu kettesek 500 méteres küzdelmét, a szintén kenus Vajda Attila és Kiss Tamás pedig - ebben a sorrendben - 5000 méteren aratott kettős magyar győzelmet. A 2008-as pekingi olimpián 1000 méteren bajnok szegedi Vajda hatalmas fölénnyel utasította maga mögé riválisait. A leghosszabb távon született még egy magyar érem az Európa-bajnoki címvédő Csay Renáta révén, ő harmadikként ért célba a kajakosok között. A férfiak hasonló számában Noé Milán ötödik, Gere Bálint pedig hatodik lett.

A Vk-versenyen 41 ország 800 sportolója versengett, a magyar csapat 65 fős volt.