FA-kupa

A Wigan legyőzte a Cityt és történelmet írt

A Wigan Athletic Ben Watson 91. percben fejelt góljával legyőzte a Manchester Cityt az angol labdarúgó FA-kupa 132. döntőjében. A Premier League-ben a kiesés ellen küzdő kiscsapatnak a szombati volt története első fináléja a világ legrégebbi futballsorozatában, s máris sikerrel járt. A gyárvárosiak a tizedik döntőjüket játszották, de nem tudták begyűjteni a hatodik trófeát.

A két klub eddigi sikerei és a jelenlegi kerete mellett az FA-kupa története alapján is egyértelműen a Manchester City volt az esélyese a szombati döntőnek. Természetesen a Premier League-ben a kiesés ellen küzdő Wigannél fogadkoztak, Roberto Martínez menedzser szerint merniük kell nagyot álmodni. A fiatal spanyol menedzser több kulcsjátékosát nélkülözte, Maynor Figueroa, Ronnie Stam, Ivan Ramis és Jean Beausejour is hiányzott. A gyárvárosiaknál Roberto Mancini mégsem a sorozatot végigvédő Costel Pantilimont állította a gólvonalra, hanem az angol válogatott Joe Hartot.

A 4. percben máris riogatott a City, Tévez sorfalról lepattanó szabadrúgása után Yaya Touré 19 méteres lövését Joel Robles védte. A 9. percben Callum McManaman óriási helyzetben az ötös jobb sarka elől a hosszú sarok mellé tekert. A 13. percben Jordi Gómez szabadrúgása nem talált kaput, két perc múlva Scharner fejelt szöglet után fölé. Kiegyenlített volt a meccs, a 20. percben Agüero maradt le az ötösnél centikkel a labdáról, odaát Maloney lőtt a jobb alsó mellé.

A 29. percben a Wigan kapuja előtt is ziccer maradt ki, Nasritól indult az akció, Silva adott be balról, Tévez közeli lövésébe lábbal bele tudott érni Robles. Nem sokkal később ismét az argentin veszélyeztetett, a kapu fölé helyezett. A 35. percben Espinoza rogyott össze a 16-oson belül, nem következett büntető, a következő percben McManaman beforgatta a teljes City-védelmet, de blokkolták kísérletét. A 38. percben Nasri bal oldali beadásából Silva fejelt fölé, aztán Barry lőtt Robles kezei közé. A játékrész végén Nasri 17 méteres löketét hárította a kapus.

Gól nélkül zárult az első félidő, a kiscsapat nagyrészt "partiban volt" a manchesteri óriással, a kékmezesek mintha nem hajtottak volna annyira a sikerért. A szünet után McCarthy távolról durrantott jócskán fölé, a másik oldalon Nasri törte el a labdát. A City hajtott a gólért, Tévez jobbról adott be, de Agüero a kapu mellé vágta a labdát, majd Kompany fejelt fölé. A 61. percben Silva hat méterre a kaputól maradt le a labdáról. A játékrész közepére némileg kitört a szorításból a Wigan, Jordi Gómez 19-ről fölé tüzelt, egy perccel később McManaman helyzeténél Kompany az utolsó pillanatban tisztázott. A 76. percben Maloney jobbról, szabadrúgásból csavart a felső lécre. A hajrában ismét védekezésre kényszerült Roberto Martínez együttese, de a 84. percben bajba került az ellenfél: Zabaleta megkapta második sárga lapját (McManamant kaszálta el), az utolsó percekre emberelőnybe került a Wigan. Ezután Maloney szabadrúgása suhant el a jobb felső felett.

A három perces hosszabbításban következett a csattanó: Maloney balról, szögletből tekert a kapu előterébe, Ben Watson hat méterről a jobb sarokba csúsztatott (0-1). Kétségbeesetten próbálkozott a City, hiába. A teljesen esélytelennek tartott Wigan Athletic legyőzte a Manchester Cityt, és 81 éves fennállása legnagyobb sikerét aratta.  A legkisebb "királyfi" ünnepelhetett a Wembleyben, a két Roberto csatáját a fiatal spanyol nyerte, a Polgárok pedig trófea nélkül maradnak a szezonban.

A 39 éves Martínez (akit a Manchester Unitedhez távozó David Moyes utódjaként emlegetnek az Evertonnál) a második spanyol tréner, aki megnyerte az FA-kupát. Ez korábban csak Rafael Beníteznek jött össze 2006-ban a Liverpoollal.

FA-kupa, döntő:
MANCHESTER CITY-WIGAN ATHLETIC 0-1 (0-0)
London, Wembley Stadion, vezette: Andre Marriner.
gólszerző: Watson (90+1.)
sárga lap: Zabaleta (60.), Nasztaszics (75.), Barry (87.), ill. Robles (90+3.)
kiállítva: Zabaleta (84.)
 
Manchester City: Hart - Zabaleta, Kompany, Nasztaszics, Clichy - Barry (Dzeko, 90+3.), Yaya Touré - Nasri (Milner, 55.), Tévez (Rodwell, 69.), David Silva - Agüero. Menedzser: Roberto Mancini. Cserepad: Pantilimon, Javi García, Rodwell, Milner, Dzeko, Kolarov, Lescott
 
Wigan: Robles - Boyce, Alcaráz, Scharner, Espinoza - J. Gómez (watson, 81.), McCarthy, McArthur, Maloney - McManaman, A. Koné. Menedzser: Roberto Martínez. Cserepad: al-Habszi, Caldwell, Watson, Di Santo, Fyvie, Golobart, A. Henriquez.