NB I

Nem biztos, hogy jó döntést hoztam, de ezt vállalom - Prukner László

A Kaposvár és a Diósgyőr 1-1-re végzett egymással az OTP Bank Liga 27. fordulójának péntek esti mérkőzésén, ami után Prukner László és Kovac Zoltán, a két csapat edzői értékeltek a Sport Tv műsorában.

Kovac Zoltán (Diósgyőr): "Az ellenfelünk nagyon jó volt, nehéz mérkőzés volt. Ezt is jó volt látni, habár szenvedtünk a második félidőben. Azt gondolom, hogy az egy pont nagyon jó, próbáltuk is tartani fegyelmezetten a végén az eredményt. Ha az első félidőben sikerült volna két-háromgólos előnyt szerezni, akkor most másról beszélnénk, de nincsen ha, pedig meg csak a fociban. Az ellenfél nagyon megérdemelte a pontot, mi is megérdemeltük, és szerintem ez a csapatnak mentálisan is jól jött. Láttam negyvenöt percet, amikor megvolt a csapat önbizalma. Mivel fizikailag nem vagyunk készen, természetesen az önbizalom is lassan jelenik meg. Sok párharcot elveszítettünk és sokat hátráltunk. Szeretném, hogy ne hátráljunk ennyire, ne adjunk ennyi területet az ellenfél középpályásainak, hogy közelebb legyünk az ellenfél kapujához."

Prukner László (Kaposvár): "A második félidő alapján meg kellett volna nyernünk a meccset. Az első félidőben arra számítottam, hogy ahogy az utóbbi meccseken láttuk, a Diósgyőr hosszú labdákkal megindítja a gyors embereit, ezért zártan visszaálltunk védekezésben. De úgy gondolom, hogy egy lesgólból és a mi védelmi hibánkból szereztek vezetést. Az első félidő végén az utolsó pár percben már nem szerettem volna belehajtani a csapatot olyan labdaszerzésbe, amit előzetesen nem beszéltünk meg, ezért langyosra sikerült az az időszak mindkét csapat részéről. A Diósgyőrnek megvolt az előnye, nekik nem volt fontos, én pedig nem szerettem volna, hogy belerohanjunk egy fejetlenségbe. A második félidőben mutatott akarásunkkal és a helyzeteinkkel az egy pontra mindenképp rászolgáltunk, de egy pici szerencsével, Fortuna ha mellénk áll, akkor nyerhettünk is volna, nagyon kellett volna ez a győzelem. Mint utólag kiderült, nem biztos, hogy jó döntést hoztam az elején, de ezt én vállalom. Nem szerettem volna, hogy mindjárt az elején fejetlenül menjünk és megkontrázzanak minket, arra viszont nem számítottam, hogy felállt védelemmel is ilyen buta gólt tudunk kapni. Utána kénytelen voltam váltani, erre a csapat jól reagált, és mindent megtett azért, hogy itthon tartsunk egy vagy akár három pontot."