Serie A

Egyetlen helyzetével nyert a fővárosban a Chievo

  • Szabó András

Már-már hihetetlen módon egyetlen gólt sem szerzett a sorozatlövő Roma, viszont egyet kapott vendégétől, a Chievótól az olasz labdarúgó-bajnokság 36. fordulójában. Cyril Théréau 90. percben szerzett gólja így azt jelentette, hogy a veronaiak az idei bajnokságban oda-vissza legyőzték a Farkasokat.

Egy ideig eléggé meglátszódott, hogy a mérkőzésnek különösebb tétje nem volt - a hazaiak már csak az Európa Liga-indulást veszthetik el, a veronaiak pedig a középmezőny biztonságos szürkeségében várták már az év végét. Így az első félidőből egyedül Totti szabadrúgása volt említésre méltó: a Farkasok csapatkapitánya a hosszabbításban bombázott Puggioniba bő huszonötről.

Az Olimpico szurkolói pedig csoda, hogy 45 percig kibírták csapatuk semmitevését. A szünetben olyan füttykoncertet adtak, hogy a kedvencek egyből megrázták magukat, s megpróbáltak úgy tenni, mintha támadni is akarnának. Előbb Totti találta el egy furcsa, félig blokkolt lövésből a keresztlécet, majd a szögletből Destro fejesét védte hatalmas bravúrral a Chievo jó formában lévő kapusa, Christian Puggioni. Nem sokkal később Pranjics szitált mellé egy szabadot, majd a Balzarettit pótoló Dodo tört be a tizenhatoson belülre, lövését azonban blokkolták a kétségbeesetten berepülő védők.

Az utolsó húsz percben ugyan beállt a bordó-sárgákhoz Erik Lamela is, és csapattársaival egyre beljebb szorította a venetóiakat, de kilenc emberrel védekező Chievót sehogy sem sikerült feltörni. A 90. percben végül a futball örök törvényszerűsége diadalmaskodott: a mérkőzésen alig támadó Chievo egyetlen támadása célra vezetett, s Dramé bal oldali beadására Cyril Théréau robbant rá; a francia pedig az eldőlő Lobont mellett közvetlen közelről a kapuba helyezett. 0-1!

A kontrából született gól már csak azért is kínos, mert az ősszel is 1-0-ra győztek a sárga-kékek, így oda-vissza nyerni tudtak sokkal nevesebb ellenfelük ellen. A Roma a vereséggel továbbra is ötödik a tabellán három ponttal a Fiorentina és eggyel az Udinese előtt; a Chievo két helyet előrelépett, s a 12. pozícióban várhatja a forduló holnapi folytatását.

Serie A
36. forduló
Roma - Chievo 0-1 (0-0)
Gól: Théréau (90.)