NB I

Késő tavaszi lapzápor, döntetlen a Haladás-Kecskeméten

Meglepően feszült mérkőzésen 1-1-es döntetlent játszott a Haladás és a Kecskemét az OTP Bank Liga 26. fordulójában.

Rögtön nagy helyzetet alakított ki a Haladás, illetve egészen pontosan a kecskeméti védőktől került Nagy Gábor elé a labda, de ő a kaputól néhány méterre nagyon rosszul találta azt el, így Antal foghatta meg. A 13. percben aztán tizenegyeshez is jutottak a hazaiak, miután Mohl akasztotta Schimmert. Ezt azonban Iszlai nagyon gyengén, középre lőtte, Antal lábbal védett.

Helyzetet nem nagyon lehetett látni a félidő többi részében, a lapok azonban potyogtak. Szilasi Szabolcsnak eleinte a vendégeket kellett többször figyelmeztetnie, de az első félóra végén a hazaiak is elkezdtek felzárkózni, ebben a tekintetben 3-5 volt az "állás" félidőben.

A fordulás után is a Haladás irányította a játékot, ekkor már gólszerzési lehetőségeik is voltak a szombathelyieknek. Előbb Ugrai fejelt nem sokkal a kapu mellé, majd Radó hibázott többször is. Közben a lapokat Szilasi játékvezető továbbra is osztogatta, így nem volt meglepő, hogy valakit ki is kellett állítania. Ez Rajczi Péter lett a KTE-ből, aki csereként állt be, de negyedórát sem töltött a pályán.

Az emberhátrány ellenére a Kecskemét került nagyon közel a gólhoz a 77. percben, de Burgos óriási helyzetben jobbról a rövid felső mellé lőtt. Hasonló lehetőség következz a másik oldalon, Halmosi kissé a bal oldalról a kapu mellé pörgetett. Végül csak megszületett a megérdemelt hazai találat, a 83. percben Gyurján cselezett jól a jobb oldalon, majd középre passzolt, ahonnan Andorka a hálóba továbbított. (1-0)

Eddigre Horváth Ferenc sem volt már a lila-fehérek kispadján, mivel a bíró elküldte őt reklamálás miatt. Az irányítása nélkül is összejött azonban csapatának váratlanul az egyenlítés, percekkel a Haladás gólja után Mogyorósit hagyták fejelni, a labda pedig a kapufát érintve a kapuba hullott. (1-1)

A hajrában is feszült maradt a hangulat, a hazaiak még egy gólt szerezhettek volna, de Simon fejesénél Antal nagyot védett, így maradt a döntetlen eredmény.

Fotó forrása: www.kecskemetite.hu

OTP Bank Liga
26. forduló
Szombathelyi Haladás-Kecskeméti TE Phoenix Mecano 1-1 (0-0)
Szombathely, 1869 néző, v: Szilasi
gólszerző: Andorka (82.), illetve Mogyorósi (85.)
sárga lap: Halmosi (25.), Iszlai (27.), Ugrai (32.), Tóth P. (90.), illetve Forró (8.), Mohl (12.), Mogyorósi (19.), Varga R. (25.), Vaskó (34.), Rajczi (62., 70.), Vukasovic (78.), Savic (92.)
kiállítva: Rajczi (70.)
 
Haladás: Rózsa - Schimmer, Guzmics, Devecseri (Gyurján, 71.), Tóth P. - Nagy I. G., Iszlai, Fehér Z., Halmosi - Ugrai (Andorka, 79.), Radó (Simon Á., 84.)
Kecskemét: Antal - Mogyorósi, Vaskó, Varga R., Forró - Póti, Vukasovic, Pekár (Savic, 67.), Mohl - Salami (Rajczi, 58.), Burgos (Balázs Zs., 90.)