Túl a huszonötödiken és végre a huszadikon, semmi nem emlékeztet már a télre. Meg a tavaszra sem, mert nyár van. A naptár ugyan mást mutat, de mást mutatott akkor is, amikor március derekán a hó fogságába került a fél ország, és vele együtt a bajnokság. Kanta József keddi szabadrúgásgólja végleg lezárta az elhalasztott meccsekkel tűzdelt áprilist, azt a hónapot, amelyik a szokottnál is bolondosabbra, kiszámíthatatlanabbra, szeszélyesebbre sikeredett. Nem csak meteorológiailag, hanem a futballban is. Meglepő eredmények, meghökkentő nyilatkozatok, látványos feltámadások és visszaesések, hihetetlen történetek jellemeztek egy-egy fordulót, a mögöttünk hagyott hétvégébe aztán összesűrűsödött minden, mi szem-szájnak ingere.

Kezdődött mindjárt azzal, hogy az egri tragikomédia a végkifejletéhez érkezett. Az új tulajdonos cserbenhagyta a klubot, mondanám, hogy elzárta a pénzcsapot, de ez nem igaz, mert valójában meg sem nyitotta. John Marshall eltűnt a tervével együtt, bár így utólag az sem elképzelhetetlen, hogy valami egészen másban gondolkodott, amikor világosságot ígért az alagút végén. Igaza lett, csakhogy a fény maga volt a vonat, amivel ugye nyílt pályán sem jó szembemenni, hát még ott, ahol képtelenség kitérni előle. Mindezek ellenére az egriek a végsőkig kitartottak, edzettek, játszottak, közben állandóan úton voltak, miközben az irántuk tanúsított össznépi együttérzés átment sajnálatba. Van azért ennek a történetnek egy nehezen magyarázható része, méghozzá az első fejezete. Az az időszak, amikor az MLSZ klublicenc formájában áldását adta arra, hogy az újonc elindulhasson az NB I-ben, holott mindenki tudta, a stadionja nem üti meg a kívánt szintet. Nyilván látott valamiféle garanciát a szövetség arra, hogy pótolhatók a hiányosságok, azt sem vitatom, hogy a jó szándék is vezérelte az illetékeseket, amikor zöld utat adtak az Egernek. Ám azzal, hogy villanyvilágítás híján állandó túrázásra kényszerítették a játékosokat, megvonva tőlük a szurkolók biztatását, egyben a halálos ítéletet is kimondták a csapatra. Most persze lehet majd mutogatni, ki, mit nem teljesített, ám előtte nem ártana önvizsgálatot tartani, és ha nem is nyíltan, legalább házon (klubon, szövetségen) belül elismerni a hibákat. Az egriek becsületbeli ügyként lejátszották a kecskeméti meccset, ami lehet, hogy az utolsó volt a szezonban. A legfrissebb hírek szerint ugyanis a játékosok úgy döntöttek, szombaton nem állnak ki a Pécs ellen, mivel továbbra sem kaptak fizetést, ráadásul nincs ember a klubban, aki szóba állna velük, és legalább ígérne valamit. Itt tart most az egri futball, amelynek az utolsó esélyt - gyorssegély formájában - az MLSZ adhatja meg. A kérésre egyelőre nem érkezett válasz...Ha azért nem, mert az összeget kalkulálják, akkor érthető. Ha az ,,igen"-en, vagy a ,,nem"-en gondolkodnak, az elszomorító.

Nem volt azért ennyire lehangoló az utolsó áprilisi forduló, sőt...Ami Győrben történt, az már-már hollywoodi forgatókönyv szerint alakult. A legritkább esetben fordul elő, hogy egy edző, miután együttese három gólos hátrányban van, a szünetben dicséri a játékosait, Tomiszlav Szivicsnél azonban ez is belefért. A paksiak trénere taktikailag és mentális felkészítésben is maradandót alkotott, csapata a cserejátékosok vezérletével és parádés góljaival fordított, kellemetlen helyzetbe hozva ezzel a még mindig első számú bajnokesélyes ETO-t. Szivics persze érti, hogyan kell az övéit közvetve is fényezni, a meccs utáni nyilatkozatában ugyanis megjegyezte: ,,Gratulálok a Győrnek a bajnoki címhez".

Van aztán olyan edző is, aki a kollegalitásra fittyet hányva azt találta mondani, hogy játékosainak erőnléti hiányosságai vannak, a mérkőzés hajrájában csak kapkodták a levegőt. Kovac Zoltán ezzel bár nem direkt módon, de elődjét, Szentes Lázárt kritizálta, még akkor is, ha a felvetést rögtön cáfolta. Tény, hogy a Diósgyőr - a keret erősségéhez mérten - mélyen a tudása alatt futballozik, a szezon előtt megcélzott nemzetközi szereplést érő helyezéstől ma kétszer akkora távolságra van, mint a kiesőktől.

Ricardo Moniz nem mutogat senkire. A Fradi trénere a Videoton elleni vereség után kijelentette, csapata még nem tart ott, hogy az élmezőnyhöz tartozzon. A holland edző ezzel választ adott azoknak, akik még hisznek a Ferencváros nemzetközi kupaszereplésében. Mert bár a hat pontos hátrány öt forduló alatt ledolgozható, Moniz legalább annyira realista, mint amennyire jó edző. Most már csak a szurkolóknak kellene felnőniük az új szemlélethez. Amíg ugyanis a klub folyamatosan a fair-play mellett és a rasszizmus ellen kampányol, addig egy szűkebb, de hangos csoport hétről-hétre több százezres, legutóbb pedig milliós büntetést provokált ki a bekiabálásaival. Ami a legszomorúbb, hogy a Videoton elleni rangadó alatt az értelmetlen pénzköltést a helyi műsorközlő néhány szerencsétlen, a fehérváriakra nézve sértő mondattal nemhogy fékezte volna, hanem felgyorsította. A fegyelmi bizottság mindenesetre bírja a tempót, a legújabb tétel másfél millió és egy zárt kapus meccs, utóbbi büntetés egy hónapra felfüggesztve. Mit is mondott Moniz néhány héttel ezelőtt? Akkor is lehívná a csapatát a pályáról, ha a saját szurkolói lépnék át azt a bizonyos határt. Nem kellene megvárni...

És akkor egy kuriózum a végére. Nem tudom, máshol megtörtént-e, gyanítom, hogy ebben a műfajban úttörők vagyunk. Ugyanakkor kétlem, hogy lesznek bárhol is követői az esetnek. Davide Lanzafame és Leandro Martínez magánszáma a Pécs-Honvéd meccsen magában hordozta a túláradó futballszeretetet, az egoizmust, és a mérhetetlen amatörizmust. Tizenegyest rúgni elismerés, bizalom, abból gólt szerezni dicsőség, ám ha ennek hiszti, sértődöttség, két sárga és egy piros lap az ára, az már nem biztos, hogy megéri. A kiállításnak ezúttal nem volt pontokban mérhető következménye, ráadásul az edző, Marco Rossi magára vállalta a felelősséget. Jót derülhetnénk az egészen, mint ahogyan a találkozó végén nyilatkozó kispesti kapus, Kemenes Szabolcs ezt meg is tette, ám a két futballista nagyjelenete ennél azért messzebbre mutat. Ha három olasz (Lanzafame, Martínez, Rossi) ennyire nem érti meg egymást, akkor milyen lehet egy valódi vita a Honvéd öltözőjében, ahol nap mint nap tíz nemzet fiai találkoznak? Nagyjából olyan, mint az április volt. Bolondos és kiszámíthatatlan...