Inter

Még nincs vége, visszatérek! - Zanetti

Nem csupán a mérkőzést, hanem csapatkapitányát is elveszítette az Internazionale a Palermo ellen, mivel Javier Zanetti Achilles-ín-szakadást szenvedett a vasárnapi találkozón. A veterán középpályásnak legalább fél évet kell kihagynia, de Zanetti már a visszatérést tervezi.

A 39 éves argentin játékos a palermói meccs (0-1) 17. percében sérült meg, s az eset után hordágyon szállították le a pályáról. A meccs utáni orvosi vizsgálatok igazolták az előzetes vélekedéseket, miszerint elszakadt az Achilles-ín. Ez könnyen karrierje végét is jelentheti, mivel a felépülés 6-9 hónapot vesz igénybe.

"Az a célom, hogy erősebben térjek vissza, mint korábban, és hiszem, hogy meg tudom csinálni" - nyilatkozta Zanetti. A 145-szörös argentin válogatott augusztusban lesz 40 éves.

"A sérülések a labdarúgás velejárói. A legfontosabb a csapat - mondta eltökélten Zanetti. - Még nem tudom, mikor operálnak meg, de természetesen ez az eset nem jelenti a pályafutásom végét. Most a felépülésre koncentrálok. Nagyon szeretnék újra játszani a társakkal, sajnálom, hogy nem tudok nekik segíteni a szezon véghajrájában, de hiszem, hogy ki tudjuk harcolni az Európa Liga-indulást. Sokat segítenek a szurkolók üzenetei, Moratti elnök úr, a csapattársak és a rengeteg ember támogatása."

Zanetti 1995-ben igazolt a kék-feketékhez, mellyel Bajnokok Ligáját (2010), klubvilágbajnokságot (2010) és UEFA Kupát (1997) is nyert. Ezek mellett az olasz bajnokságban ötször, az Olasz Kupában pedig négyszer végzett élen együttesével.