Cselgáncs Eb

Krizsán Szabolcs és Ungvári Miklós is győzelemmel mutatkozott be

  • VNA

Mindkét magyar férfi induló győzelemmel kezdett a cselgáncs Európa-bajnokság pénteki napjának délelőttjén.

A budapesti cselgáncs Európa-bajnokság második napján a férfi 81 kg-os súlycsoportban Krizsán Szabolcs lépett tatamira elsőként a magyarok közül. A Honvéd-Kipex judósa az örmény Rafael Davtyan ellen kezdett. Az első percben aktívabb magyar miatt gyorsan megintették ellenfelét, majd másfél perc után Krizsán eldobta ellenfelét. Az első ipponnak ítélt akciót a zsűri videós elemzés után lefokozta, a vazarival azonban a magyar fiú vezetett. Nem gondolkozott azonban sokat, a következő akciónál, 1:45 elteltével ugyanazt "eladta" megint az örménynek, így végül ipponnal lépett tovább a második fordulóba, ahol az első körben erőnyerő olasz Massimiliano Carollo lesz az ellenfele.

Nem sokkal Krizsán magabiztos sikere után szőnyegre szólították olimpiai ezüstérmesünket, Ungvári Miklóst is, aki ezúttal egy kategóriával feljebb, 73 kg-ban nevezett. Első ellenfele a lengyel Piotr Kurkiewicz volt, aki ellen a harmadik percben csinálta az első akciót Ungvári, a vazarival vezetett is. Az utolsó percben sem az időhúzásra ment azonban a ceglédiek kiválósága, hanem akciózott, előbb kapott egy yukót,majd az utolsó másodpercben egy leszorítás után az ippont is megítélték neki a bírók. Ungvári következő ellenfele a német Rene Schneider lesz, testvére, a szintén a 73 kg-osok között induló Attila pedig az első fordulóban erőnyerő, utána pedig egy görög vagy egy észt judós ellen kezdheti meg szereplését.